Angyalszárnyakon
Angyalszárnyakon lopakodik a hajnal,
maga után csalva a Nap tüzét,
megrészegülve ébred a Föld,
hallgatva egy rigó énekét.
Álmos takarók halkan összesúgnak,
kifecsegik az éj neszét,
ölelő karokról, sóhajokról szólnak,
felidézik a szerelem éjjelét.
Az ablakok hunyorogva nézik
a két testet, mely egybeforrt,
vigyáznák még őket a fénytől,
de az álnok áttör rajtuk, és behatol.
Angyalszárnyakon megjött a hajnal,
szégyenlősen lesüti szemét,
rózsás színeivel betakarja
a szépséget, mit Isten alkotott.
maga után csalva a Nap tüzét,
megrészegülve ébred a Föld,
hallgatva egy rigó énekét.
Álmos takarók halkan összesúgnak,
kifecsegik az éj neszét,
ölelő karokról, sóhajokról szólnak,
felidézik a szerelem éjjelét.
Az ablakok hunyorogva nézik
a két testet, mely egybeforrt,
vigyáznák még őket a fénytől,
de az álnok áttör rajtuk, és behatol.
Angyalszárnyakon megjött a hajnal,
szégyenlősen lesüti szemét,
rózsás színeivel betakarja
a szépséget, mit Isten alkotott.
(Egri Erzsébet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése