Szeretlek, szeretlek...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretlek, szeretlek...

Kit soha nem szerettek még,
csak hírből ismeri az eredetét,
talán megütötte fülét a szó,
mert szemeibe beköltözött az érzés,
ölelés, az édes mosoly,
lüktetés, a szív meleg otthona,
jaj, Istenem, hogy, de hogy vágyhat,
vágyik erre az egyetlen szóra!

Szeretlek...
ugye milyen egyszerű szó,
mégis a mindenséggel felfogható,
megadás, odaadás, biztonság,
könnyek, mosolyok, boldogság,
fájdalmak együtt elviselése,
kéz mindig ott a másik kézben,
nem, nem elcsépelve, igazán érezve.

Szeretlek, szeretlek...
igen, ki kell mondani!
Mert annyira jó hallani,
még akkor is, ha csak egy szó,
tenni kell érte, tudom,
értelme akkor lesz való,
de ki kell mondani az érzést,
úgy lesz mindenható!

 

 

(Pécsi Ágnes)