Borostyánba zárt idő
Zúgó fenyveseknek csillagok mondanak mesét,
ahogy egymásba olvadnak az alkonyi utcák.
Hangtalan ujjaim altatják versek szerelmét,
tenyeremben borostyán álmaikat alusszák.
Szívemben máglya ég, mint a sóhaj, hull a parázs.
Teérted perzselnek lángok, lelkem álma merész.
Szemem örökösen téged keres, álom-varázs,
tűzszínű dalokat vérem kiált, szavam becéz.
Völgyek hajlatán béke, hegyek homlokán csillag.
Tedd keresztbe a gondokat, ha szíved fáj, lüktet.
Ahogyan lépdel a napsugár, földre száll illat,
úgy örülök, hogy élek, szívem sohasem csügged.
ahogy egymásba olvadnak az alkonyi utcák.
Hangtalan ujjaim altatják versek szerelmét,
tenyeremben borostyán álmaikat alusszák.
Szívemben máglya ég, mint a sóhaj, hull a parázs.
Teérted perzselnek lángok, lelkem álma merész.
Szemem örökösen téged keres, álom-varázs,
tűzszínű dalokat vérem kiált, szavam becéz.
Völgyek hajlatán béke, hegyek homlokán csillag.
Tedd keresztbe a gondokat, ha szíved fáj, lüktet.
Ahogyan lépdel a napsugár, földre száll illat,
úgy örülök, hogy élek, szívem sohasem csügged.
(Liwet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése