Te legyél...
Csendes alkonyok tüze ég szememben,
hosszú telek súlya nyomja vállamat,
nézz rám, Kedves, még ugyanúgy szeretlek,
a szívem szerelmes dobbanása vagy!
Bár szelídebbek a szavak ajkamon,
nem lobognak, ahogy szél a hegy felett,
de még most is téged ölel át dalom
olyan féltve, mint anyja a gyermeket.
Én nem változtam. Még ma is úgy nézlek,
mint amikor először megláttalak,
a szememben nem koptak meg a fények,
csak az út lett nehezebb a láb alatt.
Hányszor sárgultak már meg a levelek?
Téli ködök, tavaszi szellők jártak,
madarak jöttek és ősszel elmentek,
és mégis a válladhoz simul vállam.
Látod? - búcsúzni készül a délután,
puha szárnyakkal betakar az este,
te legyél a legutolsó fénysugár,
amely fellobban megfáradt szememben.
hosszú telek súlya nyomja vállamat,
nézz rám, Kedves, még ugyanúgy szeretlek,
a szívem szerelmes dobbanása vagy!
Bár szelídebbek a szavak ajkamon,
nem lobognak, ahogy szél a hegy felett,
de még most is téged ölel át dalom
olyan féltve, mint anyja a gyermeket.
Én nem változtam. Még ma is úgy nézlek,
mint amikor először megláttalak,
a szememben nem koptak meg a fények,
csak az út lett nehezebb a láb alatt.
Hányszor sárgultak már meg a levelek?
Téli ködök, tavaszi szellők jártak,
madarak jöttek és ősszel elmentek,
és mégis a válladhoz simul vállam.
Látod? - búcsúzni készül a délután,
puha szárnyakkal betakar az este,
te legyél a legutolsó fénysugár,
amely fellobban megfáradt szememben.
(Grigo Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése