2014. március 28., péntek

Ha együtt vagyunk...


Mi dolga lehet egymással két embernek, kiket összeterelt az élet? Nagyon sok. De, bármi dolgunk is legyen egymással, akár jó, akár rossz, dönthetünk úgy is, hogy amíg utunk közös, a fő feladatok mellett, a lehető legjobbat hozzuk ki egymásból, és a helyzetből. Mert nem mindig az jellemmez bennünket, amit teszünk, amit mondunk, hanem az is ahogyan ezeket cselekedjük. Ha együtt vagyunk, érezzük jól magunkat egymással. Tudom, hogy még évtizedek múltán is örülhet egymásnak két ember. Egyetlen pici szándékon múlik az egész. Csak annyin, hogy mikor folyton csak magaddal akarsz foglalkozni, abból az időből fordíts egy keveset arra az emberre is, aki melletted él, szánj rá időt, ne hagyd elsorvadni magad mellett. A virág is elszárad gondozás nélkül, és a szerető szív is kiszárad, ha nem törődnek vele. Bármit is kell megtanulnunk együtt és egymástól, legalább tegyük kellemesebbé…


(Szeréni S. Péter
)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése