Nem kérted, hogy más legyek, hogy én érted olyat tegyek, amiben magam sem hiszek.
Nem akartad, hogy megváltozzak, szelíden kísértél, még megleltem az utamat.
Nem erőltetted, hogy a jobbra törekedjek, mikor önmagam mögött kullogtam keservesen.
Nem kényszerítettél alantas alkukra, nem vártál tőlem többet annál, mit éppen adni tudtam.
Melletted azt érzem, örülsz annak, hogy létezem és én azt hiszem, mindezekért nekem te vagy az, akinél ott felejtettem a lelkemet.
Horváth Szilvia
- Lélekhatár blog -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése