Én csak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én csak

 

Én csak egy könnycsepp vagyok arcodon,

rajtad múlik, hogy az öröm vagy bánat,

jéghideg lehelet nyalja meg ajkadat,

vagy forró csókom égeti oly édes szádat.

 

Én csak egy vándorló lélek vagyok az időben,

tőled függ, hogy találkozunk e most éppen,

vagy várnunk kell még ezernyi évet,

hogy beteljesedjen szerelmünk a kozmikus térben.

 

Én csak tanítani jöttem neked a szeretetet,

neked kell eldönteni, akarsz e tanulni velem,

kőbe vésett tudás, mely a legnagyobb,

átadom ha szíved megnyitja szívem.

 

Én csak a mosoly vagyok ajkad szegletén,

te érzed, vállalod e, hogy arcodon ránc legyek,

mikor önfeledt mosollyal elhagyod a létedet,

követlek, hogy újra felismerj, utánad megyek.

 

(Dóró Sándor)