Egyszer majd

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszer majd

 

Egyszer majd csendes lesz a ház,

ülsz majd mellettem, fogod kezem,

addigra meg fogjuk érteni mind a ketten,

mi kötött össze most veled, velem.

 

Egyszer majd a szeretet pattog a kandalló lángjában,

a hintaszékben ülve, élvezzük a tüzünk melegét,

visszagondolunk arra, hogy hogyan kezdődött,

és tudtuk a másik Igaz, nem csak menedék.

 

Egyszer majd az erdő mélyén sétálva, fogva kezed,

tudjuk, hogy nálunk gazdagabb nem született,

a szerelem bár tovább akart rohanni,

de ránk nézve megpihent, többé el nem sietett.

 

(Dóró Sándor)