Boda János: Amikor hazavárlak
Arról álmodtam, hogy egy nap
felébresztesz álmomban,
és nem kell tovább remélnem,
hogy a karjaimban tarthatlak egészen.
Csókod által újjászületsz bennem,
ott leszel minden lélegzetvételemben,
mikor a nap elszórja fényeit,
és ránk zuhannak az éji csillagok,
nem feledem el, hogy ki vagyok.
S mikor a szemedbe nézek
józanan vagy részegen,
megakad a szemem
minden apró részleten,
ami téged alkot,
amiből táplál az élet.
Ne kérdezd, meddig élünk,
mert így is, úgy is elenyészünk,
de te örök fény vagy a sötét világban.
S még ha nem is hibátlan,
én is sokszor hibáztam,
te mégis megbocsájtottad
nekem, ha vétkeztem,
volt, mikor miattad napokig éheztem,
mikor hiányod minden pillanata
sírásra késztettet,
s körülöttem minden szétesett,
de egy üzeneted egyetlen szava
újra a szívembe marta,
hogy vársz és szeretsz még.
Nem féltem akkor többé,
mert tudtam,
hogy nem vesztél köddé,
csak még messze vagy.
De ha megérkezel,
várlak szeretettel,
egy szál virággal,
egy huncut mosollyal,
és mikor eljön az idő,
kigombolom az ingedet,
végigcsókolom
vékony nyakszirtedet,
egy pohár itallal
oldom fel minden porcikád,
s közben nem érdekel, mivé válik a világ,
mert amikor veled szeretkezem,
messzire száll az én védőszentem,
magamra hagy minden álom,
mert a te tested az én mennyországom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése