Lelked lenyomata lelkemben

Valahogy feloldódtam benned és nem találom önmagam. Nélküled elkeseredetten keresem az utamat, s hangomat. Ha emberek közé megyek, mindenkiben téged kereslek. Gyűlölöm, hogy ezt mondom, de az az igazság, hogy még mindig nagyon hiányzol nekem.

Ha tudnálak, felednélek, mert egyre nehezebben viselem, hogy lelked lenyomata, még mindig ott van mozdulataimban, s szavaimban.

Hidd el, nagyon igyekszem törölni magamból rám gyakorolt hatásodat, de minden hiába. Kínzó gyötrelem nekem, hogy egy részed bennem él tovább, velem együtt.

Azt is megérzem még mindig, mikor vágyakozva rám gondolsz. Felforr a vérem, ajkam érzi ajkad, s kezed simogatását a combomon… A távolból még hangod is hallom, ahogyan nevemet kimondod. Nem tudom, magamat gyújtom ilyenkor lángra, vagy tényleg utánam sóvárogsz?

Talán túl sokáig játszottam azt, hogy csak múló szeszély vagy zavaros életemben, s ebbe beleőrültem. Talán az a baj, hogy igyekeztem irántad való érzéseimet letagadni magam előtt is sikerrel. Nem akartam fájdalmat okozni magamnak, s ez lett a vesztem. Mert megrészegültem a szenvedély és szerelem italától, s bár tagadni próbáltam, végül mégis beléd szerettem.

(Zoé)