Boda János: Sorsod és sorsom
Még mi magunk sem értjük,
hát hogyan érthetnék mások,
ami közted s köztem áll.
Ki érti meg a megérthetetlent,
és ki hisz majd jobban
a nehéz pillanatokban?
Az ég egy napon teret adott,
amikor közted és köztem
egy pillanatnyi rést hagyott,
hogy mélyen egymás szemébe nézzünk,
és szavak nélkül is megértsük,
hogy közünk van egymáshoz.
Teltek a hetek, és jöttek az éjjelek,
te ölembe ejtetted a fejed,
hogy elmondd, ki vagy,
és én is elmondtam, ki vagyok,
remélve, hogy nyomot hagyhatok.
Szép lassan összefolyt a lelkünk,
és egymás ajkára szavakat csepegtettünk,
és csókkal hintettük be az üres pillanatokat.
Én csak a pillanatnak éltem,
és férfiként sohasem féltem
sírni, ha valami bántott legbelül.
Az ember olykor elmerül,
saját világába menekül,
hogy rendet tegyen.
Emlékszem, mi is szerettük
egymást egy szent helyen,
és az akkor és ott volt a minden.
Habár tudom, nem lehetsz örök...
Mégis szeretni foglak!
Másként, mint mások.
Védelek majd,
mint kölykét az oroszlánok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése