Lehetsz

Lehetsz
 

Mondd, lehetsz-e lábnyom,
Mely nem tűnik el többé?
Lehetsz-e csend
Elmémben örökké?
Lehetsz-e valóság
Ebben a nyüzsgő világban?
Mondd, lehetsz-e angyalom,
Ki szárnyal velem valódi boldogságban?
Ne mondd azt, hogy soha.
A mában, de nem a mának élek
A jövő fonalaiból,
A mostban fonódik az élet,
És ígérem, megteszem, ami tőlem telik.
Ami köztünk szép, el nem vehetik,
Maradandóra törekszem,
Melyből virágot bont a szív,
S amint lehet, neked is adhatok
Egyet, mely kinyílik benned és virágot ont,
S akkor tényleg értékeled azt,
Mi kettőnk közt réges-rég megköttetett.
Te a nap, én a hold,
Fényesség a sötétség felett,
Egymás nélkül csak tévelygünk az "életben".
Nemcsak a múzsám vagy,
Egymásnak mi a legjobb része vagyunk.
Szívünk, lelkünk másik fele, a valódi otthonunk,
S ha nem hiszed, hát hunyd le két szemed,
A csend s a természet tisztítja meg lelkedet,
S érezd szíved legmélyén,
Ki vár rád ott szívvel,
Ki foglal ott legbelül helyet?
S ki a legfontosabb neked?

Tóth Gábor (T.G.)