Látsz engem?

Látsz engem?

Vajon látsz-e az álarcok mögött,
Melyeket e két lélekre emberek aggattak?
Látod-e lényem önvalóját?
Látod-e magadat?
Hisz közös forrásból jövünk,
S oda is térünk vissza.
Szavakkal hogyan átadható az,
Mit az érzés sem ad vissza?
Látsz-e engem s magad...
Szavaim tükrében?
Mert bizony közelebb áll hozzád,
Mint azt oly sokan hinnétek,
S kik úgy vélik, két lábbal a földön járnak,
Annak ideje belátni, a föld is csak lebeg,
Így hát ki mondja meg, mi a valóság,
S mi a képzelet?
Melyik teória igazabb?
Melyikünk világa szebb?
Azt hiszem, nem ez a lényeg,
Csupán, ami összeköt, a szeretet!

Látsz engem? Ott szíved mélyén, legbelül?
Akkor érzed mindazt, amit én,
S olykor fáj kegyetlenül,
De ha látsz, látod a fényt is, a napok csodáját,
Amiért érdemes élni, s ami a valódi boldogság.

Tóth Gábor (T.G.)