Patus Ervin:Ragyogás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ragyogás

ahogy megmosod arcod
a hajnali derengésben
eltüntetve gondosan
az álmok sötét foltjait
s madarak tiszta énekétől
magaddá újra összeállsz
hogy elindulj ismét
a megszokott utakon
ébredő szívvel
a reggeli fényben
feledve tegnapok
keserű emlékeit

ahogy vágyak nyílnak benned
kibomló hársak
nyarat ígérő
tavaszi éjjeleken
szédült csillagok alatt
illatos májusban
míg elér a perzselő hőség
s a szomjas mezőkön
fuldokló virágok
tikkadt fák között
verítékben fürdik arcod
hűsítő esőre várva

ahogy rád hull a fény
a szelíd őszben
rozsdaszín lombok
résein át
üldögélve a kerti székben
csöndbe öltözött reggeleken
vagy késő délutánon
a homályos szobában
hol a kályhában halkan
hamuvá omlik az alkony
s lassan télbe álmodja
magát az idő

ahogy közeledsz egyre
a határtalan felé
száguldva évszakok
pörgő kerekén
s távolodik a föld
vérző sebeivel
ahogy tiszta lánggal
felragyog a lélek
s hevítő tüzében
átizzik a pillanat -
igen:
talán ez

(Patus Ervin)