Belefigyelek
a némaságba. Olyan ez nekem, mint gyermekkorom tengeri kagylóinak
súgása. Zöld lomb és barna avar, nedvesség, csend. A természettől
egységbe kovácsolt környező vad világban bogarak, rovarok kapaszkodnak,
kúsznak számomra ismeretlen céljaik felé. Szeretek így nézelődni,
elmélkedni, érezni a vadon szívverését, hallgatni a csend valóságos
szimfóniáját. Erdő iránti szerelmem írja ehhez a kottákat. Olvasni,
átérezni, most még csak én tudom.
(Molnár Gábor)
Gyurkovics Tibor
VálaszTörlésFecskekód
El kéne szállni fecskemód
csak nincsen hozzá fecskekód
nem ismerem a jeleket
villanydrótkottafejeket
nem ismerem a csapatot
amelyik eliramodott
talán a csapat jelleme
és kitartása kellene
verdesni még a levegőt
a tükörtengerek fölött
és visszajönni ha a nyár
megint fecskékért kiabál
Jövök jövök! - azt mondani
ahogy a fecskék hangjai
Megyek megyek! - így fecsekül
minden emberben fecske ül
a fecskejaj a fecskekód
el kéne szállni fecskemód.
"A Nap! a Nap!
VálaszTörlés- Nézd, emeli már nagyságos homlokát
s bizseregve dobban meg az öreg hegyek vas-szive... Lármás
zivatarok után láthatatlan sipokban ujjong a csönd
és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete."/Szabó Lőrinc/
Nagyon szép versek! Köszönöm szépen!
VálaszTörlésRezgések érted is
Talán jobban megérted, ha képzelsz egy zongorát
vagy hegedűt, melynek húrjain elővarázsolódhat
bármilyen dallam, a hangok egymásba fonódnak,
rezegnek, összeolvadnak, hisz` léteznek kották,
és lenyűgöz az improvizációk végtelen sora,
ám a legegyszerűbb dallam sem szólalna meg soha,
ha nem volna, aki játssza, szívvel életre kelti,
nem élhetne a hangok összerezgés-varázslata...
Talán jobban megérted, ha elképzeled az erdőt,
a gyantaillatú fenyveseket, a közöttük suhanó
őszi szelet, amint búcsút int a zöld-arany nyárnak,
a fák mégsem szomorúak, menedéket kínálnak
erdőlakó madárnak majd viharban, villámlásban,
óvják fészkeiket, ellenállnak fagynak, tépő szélnek,
hogy éledjen az erdő, zengjen, hol madarak laknak,
mert ha elhal a madárdal, a fenyők is mind állva halnak...
/Almádi Róza/