Nagy Horváth Ilona:
Isten tenyerén
Azt mondod, szeretsz.
Nem tudom,
hányadszor fordulok már vissza
az ajtóból…
Mert én is téged,
hányadszor csókollak úgy, hogy
nem baj ha hazudsz,
ilyen szépen azt is csak te tudsz,
egyedül neked megy ilyen könnyen
gyönggyé álmodni velem
a könnyem.
Figyelek, hallak…
És te hallasz?
Mekkorát dobban a szívem,
ha sután is, szerelmet vallasz.
Várom, hogy újra mondd,
„szeretlek, te bolond…”
Maradok,
hisz el se tudnék menni.
Válladra hajtom fejem,
azt képzelem, valaki mások vagyunk,
akiknek szeretni szabad,
dédelgetem kedves szavad.
Lehetetlen volt…
Mégis itt ülünk most egymás mellett
valamiért te meg én
egymásba kapaszkodva
Isten tenyerén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése