Az én csendem

Az én csendem

Az én csendem nem szürke némaság,
Nem feszül bezárt falak közé,
Fölösleges szó pora nem lepi útját,
Szabadon, hallhatóan száll fölé.

Az én csendem szélfútta hárfadal,
Hegyek visszhangja, nádi beszédek,
Tücskök hegedűje, égtájak harsonája,
Kő súlya, víz kékje, hegycsúcsa, nap fénye.

Az én csendem nem szótlan, nem kopár,
Nem bújik a hallgatás ölébe,
Napfényen és holdsugáron jár,
Ott van az őszi hajnalok ködében.

Az én csendem madarak kórusa,
Ég és föld viharban csattanó csókja,
Vizek parttól-partig locsogása,
Ezer virág hallgatag bókja.

Az én csöndem a téli tó rianása,
Az alkonyattal fogyó nap sóhaja,
Csapodár szúnyogok zümmögő tánca,
Éj libegő táncának halk zaja.

(Tollhegy)