Hívogató
Hogy mondjam szebben, hogy szeretlek,
mint úgy, hogy messze küldelek?
Hívjon, ki vágyja melled, térded,
nekem azért kellesz, hogy véled
ne dermesszenek új telek.
Ha értve értenéd a vádat,
maradnál szebben, mint a vágy,
mely hív és küld egyszerre, s önmagára
zúdítja kettős bánatát. Az árva
sír büszkén bennem, nem a vád.
Hogy mondjam szebben, hogy szeretlek,
s már odaadtam mindenem neked?
A hívásom és tagadásom: minden,
a büszkeségnél egyebem már nincsen:
maradj hát vélem, bárha küldelek.
(Szőcs Kálmán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése