A múló idő

 

A múló idő

Mint sebes patak a fák között,
Úgy rohan tova a múló idő.
Peregnek a percek, egyik a másik után,
Az idő kereke egyre csak körbejár.
Órák, napok, hetek és hónapok,
Felgyorsulnak az ünnep- és hétköznapok.

Te sem tehetsz másként, hisz ez a lét,
Taposod az élet mókuskerekét.
Észre sem veszed, hogy éveid múlnak,
S a rohanó idő magába olvaszt.
Állj meg egy percre, egyetlenegyre,
Érezd az érzést, a percet, mely tiéd.

Nincs időd? Óh, mily balga érv,
Hiszen e perc jelenti életed.
Ám az idő, mint csalfa szerelmes,
Szemed elé ködfátylat bocsát,
S éveidet, mint kórót az őszi szél,
Száguldva görgeti tovább.

Eljő az idő, tört szíveddel múltadba révedel,
Már látod, földi élted hol rontottad el.
A szavak, mint igazgyöngyök, csillannak ajkadon.
Vigyázz Barátom!
Hamis a lét, nem lassít soha a mókuskerék!
Mint fák között sebes patak, egy emberöltő úgy elrohan.

De ne csüggedj, kedves, még előtted van élted,
Kapsz még egy percet, mely csak a tiéd lesz.

(Hermann Marika)