Békés pillanat
(evokáció)
Szürkület lepte széles tereken,
Óvatos bársony árnyékok között
Néztelek kedves, milyen eleven
Lobban végső fénye hajad között.
Elbűvölt, végleg megfogott a kép,
Finom ecsettel dolgozott az alkony,
Hogy szinte glóriát festett föléd.
Ekkor szerettem beléd, bevallom.
Oly szelíd, békés volt a pillanat,
Csend fogott körbe, s illatok,
Reménykedtem, hogy itt marad,
Mindig velem lesz, ahol én vagyok.
Tudod, titokban azt reméltem,
Hogy ez az érzés nem ér véget,
És mindörökre tart az üdvösségem,
Mert Isten végleg nekem adott téged.
Megbabonázva ácsorogtam, némán.
Futott időm, s én észre sem veszem,
Kezed kezemhez mikor ért, s lám
Csodára tárult könnyes két szemem.
Mert csoda az, hogy itt lehetsz velem,
S hogy veled vagyok, égi örömünnep,
És lelkem legszebb gyémántja leszel,
Mikor örökre két karomba veszlek.
Esti sugárkoszorú "evokáció"
(Havas Éva)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése