Hajnal

Oly hallgatag a hajnal,
bíbor fényt terít a tájra,
apró rést vágva az ében éj
selymes bársonyára
s lassú, hangtalan léptekkel
betölti a végtelen eget,
ezernyi lángoló színbe öltöztetve
az égen úszó vándorfelleget,
Még békés a világ,
harmatcseppet dajkál a rét,
elhozza e csodás pirkadat
egy új nap boldog ígéretét,
s a lélek békén bújik
a pillanat szelíd csendjéhez,
úgy simul áldott nyugalmához,
akár egy bársonyos, meleg tenyérhez.
Még békés a világ,
csak egy madár énekét repíti a szél,
s e szelíd dallam magához ölel,
egészen szívem közepéig ér,
körülvesz a csend,
bíbor fényt dajkál az ég,
s én lelkembe zárom egy reményteli hajnal
lassan éledő, szép ígéretét.


(Vajay Tiborné)