Mióta
eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem.
Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek
csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem,
hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra
megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint
aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem.
Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból
fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim
fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat
kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés
értelmébe vetett hitet.
(Fekete János)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése