A világ, a sors a harmóniára törekszik...

Minden, amire életedben fókuszálsz, megerősödik. Ne gondolj a hiányra, hiszen azzal folyamatosan megteremted. 

Ha a fizikai világban szeretnél bármit elérni, a cselekvés fogja beindítani az energiákat. Kevés csak álmodozni a dolgokról, ha nem teszel érte, nincs esély a beteljesedésre. 

A világ, a sors a harmóniára törekszik. Adj, és kapsz. Ha valaminek a megvalósulására vágysz, kezd el a cselekvést. Minden nap tégy a célod érdekében. 

Ha a célod lelki eredetű, akkor tárd ki a szíved, és engedd, hogy iránytűként szolgáljon Téged. Az önmegismerés a kulcs. Minél inkább tisztában vagy magaddal, annál tisztábban látod a világot...

(Mohácsi Viktória)

A bölcs ember őszinte önmagához...

 

Elhitethetjük magunkkal, hogy jó úton haladunk és magasan szállunk, ha a valóság mást mutat. A visszahúzó erő mindig saját magunk vagyunk. 

 

Az igaz EMBER nem az, aki mindig jó. Nem az, aki mindig jókedvű és mindenkit szeret. Az sem, aki képes minden helyzethez és embertársához alkalmazkodni, ezzel háttérbe szorítva saját lényét. 

 

Az IGAZ EMBER az élet minden pillanatában önmaga. Nem akar senkinek megfelelni, nem akar tetszeni. Nem játszik a szeretetért. Ha dühös, kiadja haragját. Ha megbántják, szóvá teszi. Ha Ő bánt meg, bocsánatot kér. Nem hagy kiegyenlítetlen számlát. Ha valaki rossz érzést kelt benne, azt is elfogadja. Meri megmutatni teljes lényét. 

 

Aki mindent visszafojt, önmagát rombolja. Ugyanolyan pusztító munkát végez, mintha másokat bántana. 

 

Ha Önmagad vagy, önmagadért szeretnek. Ha színházat játszol, a színészt szeretik. Közben belül őrlődsz. 

 

A bölcs ember őszinte önmagához, minden pillanatban vállalja azt, aki. Ugyanakkor nem fél szembenézni saját hibáival, s törekszik napról napra jobbá válni. 

 

Az ilyen ember az igazán bátor... 

 

(Mohácsi Viktória)

Haladsz előre az Időben...

 

Haladsz előre az Időben, akkor is, ha nem akarod. Nyomot hagysz magad után, még ha nem is ez a szándékod. Milyet? Rajtad áll. Gondolati, érzelmi és szavakban, tettekben megnyilvánuló mintáid hatást gyakorolnak mindenki életére, még ha ez nem is tudatosodik Benned vagy másokban. Az emberlét felelősség. És határtalan lehetőség is egyben…

Miért fogja fel a szenvedő elme mégis büntetésként, száműzetésként a Földön való tapasztalatszerzést?

Talán mert nem bízik saját isteni származásában… és kóros önbizalomhiányában félelmekbe kapaszkodva félreértelmezi saját küldetését, eltorzítja saját lépéseit.

Ideje ismét felfedezni és felvállalni csodára predesztinált lényünk varázslóképességét…

 

 

(Cs. Szabó Virág)

 

Bocsáss meg...

 

Minden ember, aki Téged bánt, Önmaga boldogtalanságát nyilvánítja Feléd. Az ember, aki harmóniában van Önmagával, nem érez belső kényszert mások megalázására. Ezek az emberek saját egykoron elszenvedett, és fel nem dolgozott sérüléseiken próbálnak revansot venni. Ahelyett, hogy Önmaguk gyógyításán fáradoznának, igyekeznek beteggé tenni környezetüket is. Ez mind saját félelmeikből és boldogtalanságukból fakad. Hidd el, ezeknek az embereknek van a legnagyobb szükségük arra, hogy szeressék őket. Hiszen ők gyűlölik magukat. Azok, akik önmagukat szeretik, képesek szeretni embertársaikat is. Tiszteld a lényed annyira, hogy nem hagyod Magad megalázni. És higgy annyira a másikban, hogy képes Önmaga sérüléseit begyógyítani. Bocsáss meg, hogy eddig sebezhető és támadható voltál. Kiállni Önmagadért, nem hagyni, hogy kizökkentsenek a harmóniából, és megbocsátani! Ebben van az igazi szabadság!

 

 

(Mohácsi Viktória)

Legyünk türelmesek...

 

Az emberek kölcsönös függésben vannak egymástól. Sokan nem tudnak dönteni a másik véleménye nélkül. Van bennük egy olyan rész, ami nem mer felelősséget vállalni. Valószínűleg ez egykoron elkövetett tettek maradványa, egyfajta önbüntetés. A kötél másik végén pedig az az ember áll, aki szívesen osztogatja a tanácsokat, mert az ő élete olyan fájdalmas, hogy inkább máséval foglalkozik, minthogy szembenézzen vele. Ezzel kész is a függőség két ember között. De említhetném akár a társfüggőket, a “megalázó” és az “áldozat” függését, vagy az “önmagát nem szerető, ezért másoktól a szeretetet kizsaroló” és az “önzetlen, aki csak másokért él” függését. 

 

Mindannyian függünk, csupán abban különbözünk, hogy mitől. Ezért sem szabad elítélni senkit, mert nem tudhatjuk, hogy milyen életek láncolata vezetett idáig. 

 

Legyünk türelmesek, és forduljunk szeretettel mások felé. Persze könnyebb észrevenni mások “hibáját”, mint a sajátunkat. De a bölcs ember tudja, hogy mindenki a saját köreit futja. Ha nem tudunk azonosulni a másik ember sorsával, és látjuk, hogy útjaink nem párhuzamosan futnak, engedjük el egymást szeretettel és békével. Lehet, hogy egyszer még találkozunk…

 

 

(Mohácsi Viktória)

 

 

A szabadságodért ki kell állni!

 

Hozzászoktunk, hogy úgy élünk, ahogy a társadalom, a szüleink elvárják tőlünk. Sokan kényszerítik gyermekükre azt, amik saját maguk képtelenek voltak megvalósítani. Te, mint gyermek, belehelyezed magad egy megmentő szerepbe. És nem érted, miért boldogtalan körülötted mindenki. Nem élheted mások életét, mert örök boldogtalanságra vagy ítélve. Az a kis hang ott belül folyton azt kiabálja, hogy “ez így nem jó”. Az ember, aki a saját útján lépked, elégedett és boldog, akkor is, ha akadályokkal találja szembe magát, melyek fejlődését segítik.

 

A szabadságodért ki kell állni! Lehet, hogy eleinte nehéz. Főként a szülők képesek elmenni a lelki zsarnokság legmélyebb szintjeire, de Te nem vagy felelős senki életéért és álmaiért. A saját utadat kell járnod, a szíved szavát követve. Mindenkinek megvan a története, a bevállalt feladata. Családtagjaink csupán tükröt tartanak elénk, hogy tisztában legyünk azzal, lelkünk mely sérülései várnak gyógyírásra. De korántsem biztos, hogy azonos/hasonló feladataink vannak. 

 

Vállalj felelősséget saját életedért, gondolataidért, érzéseidért! Ne légy áldozat, de ne légy zsarnok sem! Szép, színesek vagyunk, ettől szép a világ…

 

(Mohácsi Viktória)

A lélek rezgése

 

A lélek rezgése

Egy csodálatos utazásra hívlak, oda ahova csak ritkán indulunk mégis a legnagyobb felfedezést itt tehetjük. Az utazás előtt szükségünk lesz arra, hogy felkészüljünk, gondosan összepakoljunk mindent, amire szükségünk lehet. Szükség lesz térképre, kalandvágyra, nyugalomra és arra, hogy befogadjuk mindazt amit látunk és tapasztalunk.

Utazásunk célja a Lélek rezgésének feltárása. Csukd most be a szemed és induljunk együtt a felfedezésre. Figyelj most magadra, figyelj a lélegzetedre. Hallgasd a csendet, halkan és ütemesen megtörő szíved dobbanását. Te csak figyelj és lélegezz, figyelj és engedd meg magadnak a csendet. Elindultál.  Szépen haladsz egyre beljebb, egyre közelebb a Lelked üzenetéhez. Figyeld meg magad. Figyeld, hogy milyen a Lelkeddel kézen fogva elindulni, megkeresni a valódi lényeget.

Engedd, hogy a Lelked üzenjen neked. Keresd magadban a legboldogabb pillanataidat. Azokat a pillanatokat, amikor úgy érezted, hogy a tenyeredben tudnád tartani a Világ Mindenséget. Amikor az egység érzése betöltötte a szívedet. A Lélek boldogan tapasztalja mindazt, amit te érzel. Biztonságban vagy és azt érzed, hogy ez a pillanat örökre a tied. És ez így is van, a Lelked magába szívta mindazt, amit csak lehetett. Rezgésed szépen emelkedni kezd. A nyugalom tengerében megmártózva megpihenhet. A Lelked boldog, hogy veled lehet. Hallgasd csak mit üzen: “Találd meg az örömödet!”

Menj és fedezd fel azt, ami a legjobban betölti az életed! Lehet, hogy most még tétován lépkedsz, de tudd a szeretetben leled a legnagyobb örömet. Kapcsolódj ahhoz, aki megengedi, hogy szeresd. Kapcsolódj ahhoz, aki téged is szívesen szeret. A Lelked boldog, hogy veled lehet, a Lélek rezgése ismét magasabb lett.

S, ha kalandvágyad még nem ért véget, akkor folytassuk a következő lépéssel. Vegyél egy mély lélegzetet, szívd magadba a pozitív rezgéseket, s aztán ha úgy érzed, hogy átjárja minden sejtedet, akkor lépj hozzá közelebb és öleld meg! Ha most azt kérdezed, hogy kivel tedd meg, kihez lépj közelebb és öleld meg? – a válasz az: ahhoz a Lélekhez, akin látod, hogy megtompult és megfásult, kinek a legnagyobb szüksége van az érintésre, pár jó szóra, kedves mosolyodra. Megkeseredett s talán fanyarrá vált az élete, s mégis neki van a legnagyobb szüksége ölelésre, szeretésre.

Szüksége van a gyógyulásra, az élet pozitív oldalára. Segítsd és vezesd el őt egy gyógyító utazásra. Kérd meg, hogy emlékezzen egy boldog pillanatára. Emlékezzen arra, amikor a Lelkével együtt haladt az ő kis világában. Mutasd meg neki, hogy te szereted, hogy együtt minden könnyebb! Engedd, hogy a biztonságot tartó nyugalmadban megpihenjen. A Lelked most töltődik az emberségességedben, s az ő Lelke töltődik a te szeretetedben. A Lelked boldog, hogy veled lehet, a Lelked rezgése ismét magasabb lett.

Most kérd meg őt, hogy ő is adja tovább, mindazt amit veled megélhetett. Lépjen ő is közelebb ahhoz, kinek a legnagyobb szüksége van az ölelésre. Így emelkedhet mindenkinek a rezgése.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Van úgy...

Van úgy, hogy az embernek választania kell, és lemondania valamiről, amihez ragaszkodik, egy fontosabb dolog kedvéért. (...) Ha nem mond le semmiről, akkor soha nem is választ. Aki pedig nem választ, az soha nem fogja a saját életét élni.


(Lauren Gounelle)

Ha már hinni kell...

 

 

"Holnap" - milyen gonosz fogalom! Mily sok reményt ígér az emberi fajnak, amiből aztán semmit nem vált be. (...) Ha már hinni kell, akkor csakis a mai napnak szabad, csak a pillanatnak, nem pedig az ábrándoknak, hogy később ne kelljen keservesen sírni, mindent megbánni.

 

 

(Bulat Okutzsava)

 

 

Kevesen vannak...

Mások bánata mindig kisebb, mint a miénk. Arcukat eltorzítja az aggodalom, a rémület, de mi az ő rémületük, és mi az ő fájdalmuk a miénkkel összevetve? Kevesen vannak a szerencsések, akiknek sikerül önmaguk fölé emelkedniük, ha csak egy szempillantásra is, és kívülről látni önmagunkat. (...) Miután lecsillapodtunk, lassanként észrevesszük magunk körül az arcokat, amelyek legalább olyan tiszteletreméltóak, mint a mienk, és kínjaik sem kevésbé iszonyatosak, mint amelyeket mi érzünk... És akkor, lám csak, kezünket nyújtjuk, és rámosolygunk a mellettünk lévő emberre. És letöröljük az önmagunkért ejtett, hiábavaló könnyeket, és kinevetjük kétes nagyságukat.

(Bulat Okutzsava)