Zsigai Klára:Vidd magaddal!

Zsigai Klára:Vidd magaddal!

Álmaimban sokszor visszatérnek
Illat felhőkbe burkolt tarka rétek
Tenger hullámain táncoló fények
Merengő sóhajok hídján remélek

Lábaid elé színes virágok, borulnak

Éjszaka fényei lopva hozzád bújnak

Vidd magaddal hitem széttört álmom

Rejtsd el szívedben angyali sóhajom

Sáfár Kinga:Álom

 

Sáfár Kinga:Álom

Talán csupán álom
De a legédesebb
Melengető, boldogító
S mégsem a valóság

 

Arcod csak látomás
Csókod képzeletem szülötte
Kezeid nem is fogom
Messze jársz, tudom

Előttem lebeg minden
Mit egyszer megálmodtam
Ajkaid, hajad, szemed
Hangod, mely lágyan simogat

 

Nem vagy itt, már tudom
S nem is leszel talán
Továbbra is csak képzelem
Csókodat, bőröd illatát

Ujjaid nem érintik arcom
Nem ölelsz forrón
Nem vágysz létemre
Elhagysz, nem tekintesz vissza

Veszélyes, mégis kísért
Akarom, s próbálkozok
Küzdök érte... érted...
Még ha térdre is hullok

 

Rohanok utánad
Bár elfordulsz tőlem
Szaladok, míg lábam bírja
De te menekülsz előlem

 
S talán nem is előlem
Csupán az érzelmektől, s vágyaktól
A távolságtól, az időtől
S a lehetetlenségtől...

Vágyakozás

Bognár György Mihály:Vágyakozás

Hol vagy Te drága szerelmes Nő?
Hol vagy, ki nemcsak testi kéjtől,
de szellemi gyönyörtől is égsz?

Hol vagy te férfi testre éhes angyal?
Ki várod, hogy jön és örömmel vigasztal,
kit majd rabul ejtesz
és őrült szerelemre ítélsz.

Hol vagy mondd, s hogyan tudnálak elérni,
van-e remény a közeledbe férni
és érezni bársony tested melegét?

Vajon ölelhetnélek két szabad kezemmel?
És te ölelnél-e engem türelemmel,
s lennél-e vágyamnak örök menedék?

Én már úgy vagyok, hogy csak érted ébredek.
A napok nélküled telnek de mégis veled
fekszem, s hajtom álomra fejem

és az áldott csendben éjjelente én
megfáradva és túl életem delén
kebledre még örömmel érkezem

És ölellek, ölellek lelkemmel,
ölellek két szabad kezemmel.

Bognár György Mihály:Valaki

 

Bognár György Mihály:Valaki
 

Valaki
 
aki csak rám mosolyogna,
akitől nem kérnék semmit
csak legyen mindég a közelemben
 
Valaki
 
aki örömmel játszana velem
és mosolyogva hozná el
ajándékba a tegnapot

Valaki

akivel együtt emlékeznék,
aki ünneppé tenné a napom
és elfogadná kinyújtott kezem
 
Valaki

aki őrülten hiányzik nekem.

Szeretlek kedvesem

Szeretlek kedvesem

Puhán, tollpuhán ébredtem,
ahogyan a nap reggeli fénye
terül szerte a réteken.
A tegnap lombos ágai
még fölém hajolnak,
érzem csókjaid,
képzelem hangodat
amint a fülembe súgtad
minden ölelésben,
nagyon, nagyon
szeretlek kedvesem.

Most még ott vagyok,
nálad és veled,
nem hagy gondolatom,
csókjaimat kéred.
De szép is a mámor
minden pillanata
ahogy érzelmeim
törnek így sóhajba.

Csak a szél a pajkos
töri meg a csendet,
ébresztget álmomból
ügyesen mellettem,
ő viszi most hozzád
ezt az üzenetet,
nagyon, nagyon
szeretlek kedvesem.

(gyémánt)

A reményre vágytam

Most azonban évek óta először mintha egy aprócska szikra csillant volna föl. Olyan érzésem áradt szét bennem, mintha valamilyen jelentős esemény várna rám, mintha valami idevezérelt volna. Többre vágytam, csak éppen nem tudtam, miből. Valami olyasmit szerettem volna átélni, mint fiatalabb koromban. Azt a megfoghatatlan érzést, aminek már kezdetén érezni a csíráját, ahogy sugárzó melegséggel töltött el. Aztán felismertem mi ez - a remény. A reményre vágytam.

 

(Catherine Barry)

Nem mondta senki még;

Reviczky Gyula:
Nem mondta senki még; először

Nem mondta senki még; először
Tőled hallottam: Értelek!
Óh, légyen áldott az az óra,
Mely engem hozzád vezetett.
Jóságod enyhe napvilága
Keresztüljárta bánatom',
S verőfényes, derült napokról
Megint, megint álmodhatom!
A jó isten megáld bizonnyal,
Hogy vélem annyi jót tevél.
Talán egymásnak szánt a végzet.
Valami súgja: Várj! remélj!...
Örök boldogságról, derűről
Most zeng először énekem.
Ha téged látlak, azt hiszem, hogy
Boldognak lenni végzetem.

Szemendei Ágnes: Bezárt szív

Szemendei Ágnes:
Bezárt szív

Mikor úgy éreztem
vége, nincs tovább,
bezártam a szívem,
becsuktam ablakát.

Elbújtam egy sarokba,
hallgattam a csöndet.
Azt hittem így marad,
de egyszer dörömböltek.

Oly sokáig volt már
éjjel nappal zárva,
úgy hittem nyithatok,
nem vártam csodára.

Te jöttél, maradtál,
nem várt már csönd.
A magányt kézenfogva
halkan elköszönt.

Az eltelt idő alatt
megszületett a csoda.
Úgy hívják szerelem,
szívünk az otthona.

Válj énemmé e vallomásban

De hisz lépsz felém , s itt állsz már előttem, borulok nyakadba
Nézem szemed benne csók tüze mintha sohasem apadna
Hozzám ér kezed, ujjad húzod végig vállamon
Testem megremeg akár az emésztő tüzet is vállalom
Micsoda csók ez- sivatagban nem vágyott így a szomjazó
Micsoda ölelés- karjaid tüzében leszek elevenen hamvadó
Csak maradna így mindig és engem látnál mindenki másban
Vagy tán csak annyi-Válj énemmé e vallomásban.

-Primerose-

Puskin: Szerettem Önt

Puskin:
Szerettem Önt

Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
A lelkemben nem hunyt egészen el;
De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
Nem búsítom önt már semmivel.
Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy -
Mély áhítattal, gyöngéden szerettem,
Ég adja, hogy más is szeresse így.