Egy reggelen felébred az ember...

 

"Azt kérdezed mire vittem?

 

Az emberek mindig ezt kérdezik.

Ez lett a fontos, ez szab meg valakit, így néz a társadalom, tudom én jól. Így leszel senki, vagy valaki.

Szóval azt kérdezed mire vittem?

Ahogy a legtöbb ember kérdi, úgy valójában semmire.

Nem vittem semmire. Nincs nagy házam, luxus autóm, nincs meg az álom meló. Nem lettem sztár ügyvéd, nem lettem élsportoló vagy híres. Még sikeres sem, ami a sikert jelenti bizonyos körökben.

Az átlagos emberek egyszerű életét élem.

Nem vittem semmire.

De ha túl nézek mindezen, akkor vittem a lelkem minden terhét. Vittem a sérüléseim, vittem a sebeket és vittem a hitet is, hogy van gyógyulás és van út a kilátástalanság legsötétebb óráiban is. Vittem az elszenvedett traumákat. Az enyémeket, a családomét, a nagyapámét és az ő nagyapjáét is, néha emberekét, akiknek nem volt erejük vinni a sajátjukat és olyanokét is, akik velem vitették, én meg nem tudtam azt mondani, hogy ne haragudj, nem bírom el.

Vittem a bántásokat, vittem a betegséget és vittem néha olyan fájdalmakat is, amiket nem értettem, hogy miért nekem kell vinni.

Aztán egy nap, amikor már jó messze viszi az ember a sok súlyt, és eléggé megrogyik alatta, akkor ébredni kezd.

Egy reggelen felébred az ember. Minden olyan átlagos, minden olyan együgyű. Mégis valami történik.

És akkor tudtam.

Tudtam, hogy lehet vinni a más terhét, de nem áldozat. Hanem szeretet.

Lehet vinni a saját terhem, de nem balsors, hanem feladat.

Lehet vinni a múltat, de nem tragédia, hanem növekedés.

Lehet vinni a sötétséget, de nem vakság, hanem út a fény felé.

Lehet vinni az otthontalanságot, de nem elveszettség, hanem vándorlás a hazatalálásig.

A láncokat is lehet vinni, de nem rabság, hanem esély a szabadulásra.

És lehet vinni lelkemben a világ összes szépségét. A fákat, a szél zúgását, a frissen szedett gyümölcs zamatát, a halkan szitáló eső nyugalmát, barátaim nevetését, családom békéjét, a szerelmet, mi ha fájt is, csoda volt, gyermekek szemében a tisztaságot, idős emberek tekintetében a bölcsességet.

És én tanulom vinni magamban a világot.

Minden rezdülésével.

Mert elbírom.

Tudom, azt gondolod sikertelen életet élek.

Az én sikerem, hogy élhetek, fejlődhetek, elbukhatok, újra kezdhetem, lehetek jobb ember. Hogy van ki szeret és vannak, akik engedik, hogy szeressem.

Újra azt kérded mire vittem?

Hát ennyire.

És amikor elcsitul bennem a világ zaja, és pillanatokra béke lesz,

nekem ez tökéletesen elég. "

 

(Lőrinczi Emese)