Leültem most kicsit a fának a tövében!
Le ültem s néztem a szép természetet!
Vártam, hogy a nap újra ragyogjon!
Vártam, hogy a madarak dalra fakadjanak!
Aztán hallottam a harkály midőn a fát gyógyítja, hallottam még a cinkét aki fájó dalt énekelt!
Hiszen már hideg a reggel, s fázik szegényke!
De nem adja fel hiszen tudja jön még szép idő, kisüt a nap s újra melegség járja majd át kicsi testét!
Csak ültem s mélyen szívemben néztem, hallottam apám hívó szavát, állj fel s indulj tovább!
Megleled majd a boldog pillanatot, de nem itt ülve, bús magányban!
Inkább nézd meg még a fákat, és ölelj egyet át s meséld el majd, mi nyomja szíved, lelked!
Aztán indulj s vigyél színt a szürkeségbe, nevetést másoknak, hogy boldogok legyenek!
Felálltam és elindultam, ott hagyva a fa tövét, elindultam, boldog volt a szívem!
Mindent amit akkor ott az erdőben hallottam tudtam én kaptam útra valónak!
Most itt vagyok hogy mosolyt, biztatást adjak!
Mosolyt mert a lelkünk ettől gyógyul!
Csak keress egy szép pillanatot, ami a mosolyt előhozza majd arcodra és meglátod szebb pillanat lesz aznap!
Egy huncut mosolyt, amitől tudod a szív újra boldog!
Csodás pillanatot mindenkinek!
Lona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése