Szerda - Emlékezz
Mikor még nem mértük, azokban az időkben…
Szárnyaltunk kiterjesztett szárnyakkal a föld felett,
Nem szorongott lábunk kényelmetlen cipőkben,
Aztán jött mohó sóvárgásunk és mindent tönkretett.
Mikor még nem kellett látnunk, hogy hinni tudjunk,
Behunyt szemmel is ösztönösen éreztük Őt,
Akkoriban nem létezett törtetés, sem irigység,
Egyformák voltunk mind, az Egy Isten előtt.
De mi nem bírtunk, óh jaj nem bírtunk magunkkal,
Ott volt nekünk a Minden, ám mégsem volt elég,
Szárnytalan zuhantunk elnémult dalunkkal,
És láttuk, ahogy magára hagyott Édenünk lángokban ég.
És felettünk sírt az Isten, az Angyalok zokogtak…
Nem értették miért nem jó a Tökéletes nekünk,
Azóta szürke füstben létezünk, hol fegyverek ropognak,
És keservesen siratjuk hűtlenül eltékozolt, Örök életünk.
Emlékezz hát szárnyaidra ember! – szól a hang felülről,
Mily gyönyörű volt ott Tiszta Angyalként repülni,
Ne kint a zajban keresd az emléket, halld meg belülről,
Először fájni fog, de így tud csak újra helyére kerülni
Szárnyad, mely tiéd!
(Frenyó Krisztina)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése