2020. május 28., csütörtök

Éld át a pillanatot

 
Éld át a pillanatot
 
“Nem számít, hogy az eget mennyi ideig borították felhők, mint ahogy az sem érdekes, hogy mennyi időn keresztül esett megállás nélkül úgy, hogy egy kis szikra napfényt sem láttunk az életünkben. Az életünk változó, és ezt el kell fogadnunk, mert mindig így volt és így is lesz. Viszont egy valami rajtunk múlik. Még pedig az, ahogyan gondolkodunk róla. Rajtunk áll, hogy a szakadó esőben várjuk-e majd a napfényt, vagy a napsütésben várunk majd arra az esőre, ami mindent elmos. Meg kell ragadnunk a pillanatot, és át is kell élnünk azt, méghozzá a teljes egészében úgy, ahogy van. Ha szomorú vagy, ne félj gyengének látszani, szomorkodj, sírj, ha kell, dühöngj, ha boldog vagy mutasd meg az egész világnak, nevess, amennyit csak bírsz, örülj a szépnek, éld meg a pillanatot, a fontos, hogy éld át őszintén az érzéseidet, és fogadd el, hogy soha semmi nem állandó.”
 
(Czibere Csilla)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése