2020. január 18., szombat

A boldogság 7 kulcsa

A boldogság 7 kulcsa

A boldogsághoz vezető út
1. Engedjük lejjebb az igényeinket!
A szerénység alapja a felismerés: felismerjük azt, hogy milyen kevéssel is beérjük, milyen kevés elegendő ahhoz, hogy vágy nélkül, boldogan éljünk. Hiszen a boldogságot el nem ejthetjük, birtokunkba sem vehetjük. A boldogság a lélek állapota, és csak önmagunkban találhatjuk meg.


2. Elengedni
Minden kötődés szenvedést okoz, így csak akkor válhatunk boldoggá, ha minden kötődést feloldottunk. Idetartoznak a másokkal szemben támasztott elvárások, hiszen mindenkinek joga van éppen olyannak lenni, mint amilyen. Végül is mindent elengedünk, ami csekélyebb jelentőségű Istennél, és ezért megkapjuk a boldogságot és a harmóniát.


3. Az igaz gondolkodás, érzés, cselekvés

Mindannyian folyamatosan gondolkodunk, és eközben cselekvések alapjait vetjük meg. A megfelelő gondolatokat megfelelő tettek követik. Az egész megkoronázása a hit. Mindannyiunknak a hitünk szerint jut az igazságból, ez a szellem törvénye. Gondoskodjunk tehát arról, hogy a megfelelő dolgokban higgyünk!


4. Teljesítsd be a pillanatot!

Ha teszünk valamit, tegyük egészen, mert ha megéri egyáltalán, hogy foglalkozzunk vele, akkor annyit is megér, hogy jól csináljuk. Ismerjük fel a feladatot, amelyet az élet ezzel a pillanattal állít elénk, és teljesítsük be! Így az egyik kiteljesített pillanat után a másikat fűzhetjük sorba, amíg az egész a beteljesedett életté áll össze.


5. Szeresd felebarátodat!

Jézus ezt mondta: "Amit a legkisebb testvéremmel tesztek, azt velem teszitek" - és ez a legjobb, amit mi is tehetünk. Tegyél boldoggá másokat, és magad is boldog leszel! Személyválogatás nélkül adjunk annak, aki éppen rászorul, hiszen Isten a rászoruló, Isten az adomány, és maga az adakozó is.


6. Találd meg önmagadban a boldogságot!

Nem a mindenkori önmegvalósítás számára kellene a boldogságot keresnünk, hanem az igazi énünk számára. A boldogság nem létezik, nem birtokolható másképpen, csak belső létformaként. A naiv boldogságkeresésből és az alkalmi boldogságérzetből így lesz állandó boldoggá válás, amely harmonikusan együttműködik a teremtéssel.


7. Meditáció és ima

Ez az utolsó kulcs a legfontosabb, hiszen nélkülük a boldogság nem lehet teljes. Az igazi imádkozáshoz fel kell adnunk az önfejűségnek a legcsekélyebb morzsáit is, és készen kell állnunk arra, hogy az Ő akaratába boldogan nyugodjunk bele. Ha imádkozom, és beszélek Istenhez, ha meditálok, Isten szól hozzám.

Forrás: http://belsonyugalom.blogspot.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése