Reggel...

Reggel...

Csókkal mosdatnám ajkadon a sóhajt,
szerelem a hálószobában veled.
S ha az óra mutatója lépni óhajt,
hogy elmélázzon lopott perceink felett,
szépre színezném szemedben a mámort.
A pillanatot, mit varázsolt tekinteted.
A boldog perceket adnám ráadásnak,
mikor Isten ölembe tündérként ültetett.
Valamennyi cinkos reggeli csóknak
születését ünnepelni kéne.
S az ölelést, mint megfonott kalácsot
két karodban éleszteni szépre.

(Barnaby)