Nem tudhatod

 

Nem tudhatod

Nem tudhatod, mikor lesz már késő,
melyik napod lesz életedben a végső,
az utolsó, hogy felkel még a Nap,
s az eljövő hajnal már nélküled marad.
Minden reggel úgy kelj fel ágyadból,
hogy őrizz meg egy darabot az álmodból,
a mesékből, a rejtett vágyakból,
mert egy csodaszép világ hív a távolból,
csak észre kell venned a jeleket,
és sose hagyd elrontani a kedvedet.
Ha elestél, állj fel, és tanulj belőle,
ha visszahúz a múlt, akkor is menj előre,
és lassan fejtsd le magadról a karmait,
ne cipeld, szórd szét magadban gyűjtött hamvait!
Tanulj meg szeretni és megbocsátani,
büszkeséged szőtte leplet lerántani,
s a harag láncát leszakítva szárnyalni,
szívednek és lelkednek szabad szárnyain.
Nem tudhatod, mikor lesz már késő,
melyik napod lesz életedben a végső,
amikor a harangok már érted szólnak,
és nincs több alkalom egy utolsó szóra,
de még annyi mindent kellett volna,
ezért addig mondd ki, addig tedd meg,
ameddig van még időd, ameddig lehet.

 

 

(Nyirati Gábor)