Szeretlek, mint...

 

Szeretlek, mint...

Ha elmondhatnám, mennyire szeretlek,
Kitárnád-e felém a két karod?
Vagy kinevetnél, és a végtelennek
Zuhanó lelkem csak odadobod?

Szeretlek, mint a májusi napfényt
A nyíló orgona, az akácvirág.
A pacsirta, mely gyönyörűn trillázik,
S a kert virága, mi szórja illatát!

Szeretlek, mint anyját a kicsi gyermek,
Folyó a tengert, ha végre rátalál,
S annyira, mint a vágyódó a hajnalt,
Ha a nap vörösen szórja sugarát!

Szeretlek, mint bogár a virágot,
Mely illatával csábítja oda,
Megélve együtt a szép románcot,
Hisz a földi élet csak múló csoda!

Szeretlek, mint ellentét a párját,
Mert nélküle csak félkarú a szó!
Vágyón, ahogy a Hold keresi társát,
S boldog, ha néha együtt látható!

Mint álmot, melyet oly jó megálmodni,
Árnyékot, hűs csendet, erdő illatát,
Hisz álmok nélkül nagyon nehéz élni,
S a csillagfényes tavaszi éjszakát!

Földi létünk morzsái közt érzem:
Ó, szerelem, te csodás érzelem,
Szívemből nem hagylak kitörölni,
Mindaddig, még lesz bennem értelem!

Ha elmondhatnám, mennyire szeretlek,
Nem mennék vele, tudom, semmire.
Hisz más a vágy, más a nagybetűs élet,
Ki figyel ma már, az érzelmekre?

 

 

(Hegedűs Gábor)