Fohász

 

Fohász

 

Osztozni vágyom örömben, bánaton,
Lelkünk összebújjon fázós hajnalon,
Együtt kulcsoljuk imára kezünk,
Te szeretetedben boldogok leszünk.

Kéz a kézben mindig Te utadon járni,
Tebenned együtt töretlenül hinni,
Magasztalni Téged, egymást fölemelni,
Feltétel nélkül, tisztán szeretni.

Ki szóval, tettel meg nem bánt soha,
Testestől-lelkestől ő maga a csoda,
Bánatom nem borba, szerelmébe fojtom,
Bizalommal vele megosztom gondom.
Féltett kincseim neki szívből adom,
Napfény ő az örök negyedik napon.

Boldogan bolyongunk az élet mezején,
Ki nem hagy elveszni a bánat tengerén,
Szemében fény vagyok, s nem másnak árnyéka,
Számomra áll nyitva lelke szivárványa,
Ki ajándékom, s kinek ajándék vagyok,
Ki lelkem fölemeli, kit szárnyalni hagyok.

Ki megérti lelkem édes-bús dalait,
Gyengéden pengeti szívemnek húrjait,
Mosolyog mindig, akkor is, ha fáradt,
Add meg, ó, Istenem, őt, az igaz társat!

 

 

(Papp Tünde Judit)