Megállt az idő...

 

Megállt az idő...

Az éj vizén csillagok milliárdja
sóhajt csendesen,
álmaim sodródva partot érnek
a szemvillanásnyi, suhanó semmiben.
Emlékek bontják a szeretet fonatát,
a tünékeny, mulandó idő
szívverésnyi pillanatát.

Megnyugodva a
boldogság mezején
a tegnap tornácán feledem bánatom,
hol szelíden nyújtózik
a tört szirmú mosoly,
s gyengéd ölelésed ringatom.

Szívünk melege
örömfürtöket sző,
egymás közelében
megszűnik létezni a világ,
melynek nincs kezdete, se vége,
csak az érzések tiszta,
felhőtlen, végtelen mélysége.

Megállt az idő... megállt az élet,
a szendergő pillanat tovaszállt,
s az időtlenség fényéből kilépve
álmodunk, létezünk tovább.

 

 

(György Viktória Klára)