Elköszönt december apó, átadta helyét az új esztendőnek, januárnak.
Álmosak, csendesek a reggelek. Ködfátyol terül az erdőre, kertekre, mezőre, a völgyekre.
Szürke az égbolt, a kopaszon álló fák fölött. A fagyott dér rátelepszik az örökzöldekre, a zizegő, zúzmarás faágakra. Jeges, vad széllel átfújva mindent. Hallgatom a jajongó téli szél bús dalát - a kéményen keresztül. Alszik a természet, téli álmát álmodva pihen.
Csend borul a tájra, a halott vidékre. Az ablakokon túl játszi hó függönyt húz a sűrűn szárnyaló hópihe, fehérre varázsolva a kinti világot. Jégüveg a folyókon. Csikorog a tél. Zúzmarás dérgyöngyök csilingelnek, jégcsapok az ereszek alatt. Fagyos, kristályos a levegő, a felhők is feldermedtek az égboltra. Gyertyafény és a lobogó tüzek fénye tükröződik a szemekben.
Hamarosan elköszön a tél is. Lelkünk mélyén már várjuk a megújulást. Várjuk, hogy bekopogjon hozzánk az új Kikelet.
-M-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése