A szépet a jóért látjuk meg

.kaktusz

A szépet a jóért látjuk meg

Tudod, arra gondoltam,

hogy az értő szem

a szépet

a jóért látja meg,

a jóért lesz szép a szép,

nem a külső maszk ámítja,

hanem a mögötte megbújó jó,

ha ott csak űr tátong,

vagy értelmetlen káosz,

legyen kívülről bármily gyönyörű,

csak addig tündökölhet,

amíg a fénykora tart,

nincs belülről mi éltesse,

úgy hullik le,

mint fáról a terméketlen virág,

ami soha sem hoz gyümölcsöt,

a tavasszal pompázó rét,

az ébredő természet gyönyörű,

de ha csak a szépségéért lenne,

ha kizárólag gyönyörködtetne,

az értéke sokkal kevesebb lenne,

attól műremek,

amit titokban önmagában rejteget,

bármily jó tollú a vers költője,

ha csak szép szavakat rak rímekbe,

a laikust ugyan megtévesztheti,

de az értőt,

akinek a belső jóért lesz szép a szép,

azt nem tudja becsapni,

a külsőt nem keveri

azzal az értékkel,

ami a szerető szemnek

a csúnyát is széppé varázsolja,

vagyis nem is varázsolja,

a belső jó átüt átüt a külsőn,

de csak az látja,

az láthatja, aki szeret,

ez a szépség

csak kiváltságosoknak látható,

a hozzá nem értő

megelégszik a csillogással,

a csomagolással,

a felszínnel, mert ő érdektelen,

nem kívánkozik a mélybe tekinteni,

nem kérdezi,

mitől lett ilyen szép a szép,

illanó, vagy mélyről fakadó,

sokszor nem a jóért szeret az ember,

hanem kizárólag a vakító szépért,

a színtelenedőért, a múlandóért,

a múló idővel korosodóért,

nem az örökifjúért,

a szerető szemnek naponta szebbé válóért,

így aztán könnyen megszeret,

és könnyen felejt is az ember.