Felismered az ikerláng szerelmet?
Szerelem, ami egyszerre képes a mennyekbe repíteni és pokolba dönteni, olyan energiákat szabadítva fel, melyek örökre szólóvá és megismételhetetlenné teszik azt. Úgy tartják, hogy azok, akik megtalálják a tükörszerelmüket, éljenek bárhol, sorsuk előbb vagy utóbb összeforr.
Az emberi lelkek földre érkezésekor az istenek kettéhasították őket, egy férfire és egy nőre. Ezek a lelkek azt a feladatot kapták, hogy találjanak rá elveszett felükre, éljenek bármilyen távol is egymástól. A keresés több életbe és még több inkarnációba kerülhet, végül sorsuk azonban minduntalan egymás mellé sodorja majd őket.
Legtöbbünk csak az utolsó inkarnációjában találkozik a lelke másik felével. Ennek oka, hogy az ikerláng szerelem nem csupán szerelem, felelősség is. Felelősség, hiszen ikerlángok azért találkozhatnak, hogy saját szerelmükkel világosságot hozzanak valamennyiünk életébe. Feladatuk tehát valamilyen spirituális szolgálat által elsősorban a tanítás és a példamutatás.
Szerelemük
különlegességét a kettőjüket összekötő, csodálatos energia képezi. Nem
ritka, hogy kitalálják egymás gondolatait, illetve mélyebben átérzik
egymás örömeit, fájdalmait az átlagos szerelmespárokhoz képest. Az ilyen
kapcsolatokat úgy élhetjük meg, mint a kirakós utolsó darabjának
helyrekerülését; hirtelen megértjük a miérteket és tudni fogjuk, minden
korábbi tapasztalatunk az ikerláng szerelemre való felkészülés érdekében
történt.
A kapcsolat elején félelmetes lehet szembesülni a tudattal, hogy voltaképp a saját tükörképünkkel állunk szemben, hiszen teljesen egyformák vagyunk a másokkal való viselkedésünkben, a problémáink kezelésében és minden ehhez hasonló fontos dologban, vagyis a mi reakcióink visszatükröződnek a másik reakcióban, így akarva akaratlanul is fejlődésnek indul a személyiségünk. A szokásos párkapcsolati játszmák értelmüket vesztik, hiszen szavak nélkül is pontosan megértjük egymást.

Ezek
után nem maradt más hátra, együtt fejlődhetünk, megszabadulhatunk
félelmeinktől, a spiritualitás által pedig sokkal szabadabbá válhatunk
földi életünkben és másokat szolgálhatunk pusztán azzal, hogy tiszta
szívből szeretünk.
(Perei Dóra)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése