„Valami
van – de nem az igazi!”- mondta a nagy bohóc. Sohasem az igazi! Mást
akarsz. Többet, jobbat, teljesebbet, szebbet, boldogabbat. Jó, jó, ami
van, de nem elég jó! Nem az igazi! Mindig máshol akarunk lenni, mások
akarunk lenni, mást szeretünk a másikban, mint, akik. Megérkeznénk, de
mennénk, vagy maradnánk még, de nem lehet. Sohasem az igazi. Ilyen vagy
te is, én is, ilyenek vagyunk, mind. Valami mindig hiányzik. Néha
minden. Néha nagyon sok, néha csak kevés hiányzik ahhoz, hogy boldogok
legyünk – de nem vagyunk sohasem teljesen és maradéktalanul boldogok.
Értelek!
Csak egy pici só hiányzik a levesből – de nem jó. Azt mondod, majd
valahol, valamikor, valahogyan jó lesz – de milyen nagy pillanat, amikor
nem elmenni akarsz valahová, hanem hazatérni! Amikor otthon leszel
végre a saját lelkedben, és a saját életedben, és elfogadod a sorsunkat.
Ilyenkor még egy villamosmegállóban, vagy pályaudvaron is boldog vagy.
„Legfeljebb nem jön a villamos. Legfeljebb nem jön a vonat – én jól
vagyok. És megköszönöm, hogy vagyok”!
(Müller Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése