Grigo Zoltán:
Csendes szavak
Bár csendesebbek már a szavak,
De még mindig téged keresnek,
Hogy vigyázzanak, és óvjanak,
Elmondják neked, hogy szeretlek.
Öleljenek téged szelíd estén,
Ha az ég alján gyúlnak a tüzek,
És langyos szélben a partok mentén,
A vízre hajlanak a nagy füzek.
Simogassanak, ahogy a csend,
Ha suhan szendergő fák között,
Fonjon át téged ahogy a szem,
Hogyha őrködik álmod fölött.
Mondja el neked, hogy te vagy a nyár,
Hogy itt belül, már mindig az maradsz,
Hogy nem fárad el a szív, csak a láb,
A rátapadt évek súlya alatt.
Meséljen neked, amíg a nap,
Lehanyatlik lassan a földre,
Aranyszárnyaival betakar,
És velünk marad már örökre.
Addig szóljanak neked a szavak,
Amíg kihunynak bennünk a tüzek,
És szívünkre csendben ráhajlanak,
Az esti szélben álmodó füvek.
De még mindig téged keresnek,
Hogy vigyázzanak, és óvjanak,
Elmondják neked, hogy szeretlek.
Öleljenek téged szelíd estén,
Ha az ég alján gyúlnak a tüzek,
És langyos szélben a partok mentén,
A vízre hajlanak a nagy füzek.
Simogassanak, ahogy a csend,
Ha suhan szendergő fák között,
Fonjon át téged ahogy a szem,
Hogyha őrködik álmod fölött.
Mondja el neked, hogy te vagy a nyár,
Hogy itt belül, már mindig az maradsz,
Hogy nem fárad el a szív, csak a láb,
A rátapadt évek súlya alatt.
Meséljen neked, amíg a nap,
Lehanyatlik lassan a földre,
Aranyszárnyaival betakar,
És velünk marad már örökre.
Addig szóljanak neked a szavak,
Amíg kihunynak bennünk a tüzek,
És szívünkre csendben ráhajlanak,
Az esti szélben álmodó füvek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése