Közösség….erő

Közösség….erő

Milyen szép, ahogyan ősszel a madarak szinte felhőt alkotva repülnek, és a ragadozó csak azt tudja elkapni, aki lemarad, ki-kiválik a közösségből.

Csaba testvér.

Az eskü szava

Az eskü szava

Amikor az élet csendben összead valakivel téged,
nem kellenek oda nagy szavak, nem kell az ígéret.
Észre sem veszed a pillanatot amit a valóság alkot,
látod kinyílni a világot, amit az élet idáig zárva tartott.
Ennek a világnak a kapuját nem az eskü szavai nyitják,
a zárat ezen a kapun mindig a szív dallamai alkotják.
Amikor a dallam olyan erős, hogy a zár felpattan,
az eskü szava a fül számára úgyis hallhatatlan.
 

(Léria Dipán)

 

Olyan jó...

 

Olyan jó...

Olyan jó a két szemedbe nézni,
elmerülni derűs nyugalmában,
valóságból egy kicsit kilépni,
csatangolni vágyak világában.

Olyan jó a kezeidet fogni,
erőt nyerni egy-egy szorításból,
s úgy érzed, hogy csillagot tudsz lopni,
kéklő égnek fényes hatalmából.

Olyan jó, ha karjaidban tartasz,
lelkünkben él ez az ölelés,
nem kell, hogy az érzelmedet hallasd,
együtt dobban minden szívverés.

(Vörös Judit)

Őszi toborzó

Őszi toborzó

Most kell szépnek lenni, amikor nem lehet.
Ha ősz derűje faggat haragos, mély eget.
Ha bánattal telik a nehéz láthatár
Ha csak búcsúzásul ér a napsugár.

Most kell jónak lenni, ha már lehetetlen.
Elbocsátó hála enged tehetetlen.
Ha könnyeket ringat délben a sötétség
Ha levelenként szédít a csábító mélység.

Most szórjunk örömet, fényt és reménységet.
Most hallatszik a szó, a csendben sző meséket.
Most csobog a patak, ragyog fenn az ég
Adjunk boldogságot néked, szürkeség!

(SzI./Szimpla W)

Őrizd a pillanatot

 

Őrizd a pillanatot

Őrizd a pillanatot,
ha lelkem lelkedhez ér,
s fáradt, bús gondolattal
hozzá pihenni megtér...

Sorsom felett rombolón
hűtlen idő átrohant,
mégis makacs a szívem,
egyre kerget álmokat.

Vánszorogva utam során,
csendben múltak napjaim,
gondoktól megkoptatva
elszürkültek vágyaim...

Becsülni kell a percet,
mely nekünk megadatott,
ezért kérlek, kedvesem,
őrizd a pillanatot!

(Vörös Judit)

Őszi gondolatok

 

Őszi gondolatok

Ablakomon zörget,
bekopogtat a szél,
őszi elmúlásról
suttogva szól, mesél...

Nem tudja, hogy lelkem
őrzi még a nyarat,
átélt örömeit
és sok napsugarat.

Haldokló természet
szürkülő bársonya,
nem boríthat fátylat
csodaszép napokra.

Felhőtlen, kék égbolt
tiszta ragyogása,
maradjon szívemnek
örök imádsága.

(Vörös Judit)

Esti csend

 

Esti csend

Közeledik halkan lépted,
titokban már lelkem ölel,
átkarolnak az emlékek,
tudtam, hogy nemcsak vendégnek
jöttél a szívemhez közel.

Mikor utunk találkozott,
életemet fércelgettem,
de mosolyod rám ragyogott,
és a remény karon fogott,
nem lehetett ez véletlen.

Együtt járjuk be a teret,
egyfelé visz most az utunk,
bár nem tudjuk, hová vezet,
de jó menni együtt veled,
a csenden is megosztozunk.

Az alkonypír elvarázsol,
és csodáljuk a végtelent,
oly közel a messze-távol,
az ég kékje estét másol,
míg ránk simul az esti csend.

(Lupsánné Kovács Eta)

Vedd észre a szépet

 

Vedd észre a szépet

Mindig nézzünk körbe ….bárhol is állunk biztosra veszem, hogy megtaláljuk a Világban a szépet. Álljunk meg előtte, fényképezzük le és sose felejtsük el. Mert lesz még olyan nap az életünkben amikor ez az egy kép lesz az a kép, mely új erőt ad nekünk továbblépni.

Amikor kint sétálok a mai nap ugye már szürke minden. Az emberek is beszürkülnek. Olyan ruhákat viselnek, melyek sötétek, bebugyolálva közlekednek. Szemüket lesütik, egymás szemébe nézés már nem divat. Miért nem vesszük észre ilyenkor a szépet a szürkében. Például gondolt már valaki arra, hogy ilyenkor mutatja meg igazán a fa gyönyörű ágait… vagy menjünk még kicsit feljebb, átlátunk ágai között és láthatjuk az eget, a csillagokat. Ilyenkor még a Duna is másképpen folyik. Kissé megöregedve, nehézkesen hömpölyög. Minden egyes megtett métere után dünnyögve távozik és folyik tovább. Ilyenkor örülünk a legkisebb napsütésnek is. Milyen érdekes ugye. Ezekben az időszakokban mennyire másként látunk. Télen a meleget és annak hatásait vele együtt működő dolgokat keressük, nyáron pedig pont ellentétesen. Tavaszra kiéhezünk az illatokra ,a színekre , a nap melegére. Ősz…. csodás. A színek orgiája. Ilyenkor száznál több szín keveredik felénk.. észre vesszük mi ezt? Észre veszitek Ti ezt? Ezeket az apró csodákat?

NE CSAK HASZNÁLJUK A KÖRNYEZETÜNKET, HANEM FEDEZZÜK FEL A BENNE REJLŐ SZÉPSÉGET IS. Ha sikerül, napjaink is szebbé válhatnak.

(melinda hp)

Rajkl Miklós : Ne rohanj

Rajkl Miklós : Ne rohanj (részlet)

A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább, Hogy szebb legyen tőle a világ.
Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.
Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,
Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.

Csak te vagy képes rá...

Én a lélek ápolásában hiszek. Nem pedig a több százezer forintos krémekben, amiket magunkra kenünk, sem azokban az eljárásokban, amikért vagyonokat kérnek el tőlünk, hogy szebbé varázsoljanak minket. Én a lélek kezelésében hiszek, a saját lelkünk kényeztetésében, simogatásában, finoman hozzáérésében. Mert a testünk origója a lélek. Még kimondani is olyan jó érzés! Lélek. És mivel a lélek jó, ezért jót is érdemel. Hát, akkor adjuk meg neki! Adjunk kényeztetést, szeretetet, odafigyelést, gondoskodást, törődést, és a lehető legfinomabb bánásmódban részesítsük! Ha ugyanis rendszeresen ápoljuk a belsőnket, vagyis a lelkünket, azaz imádkozunk, meditálunk, elcsendesedünk, relaxálunk, nyugalmat biztosítunk számára, egyszer csak elkezd fokozatosan ragyogni. Bennünk. Nekünk. Értünk. Miattunk. Aztán elkezd ragyogtatni. Minket. Mert jók voltunk vele. A lélek így fejezi ki a háláját felénk. A lélek ápolásának, kezelésének van a leggyorsabb hatása, ellenben a méregdrága krémekkel, amikre olykor hónapokat, éveket vársz, hogy valami pici pozitív változást láss a tükörben. Tudd, hogy nincs az a krém és szépészeti technológia a világon, ami a „tönkrement és az elhanyagolt” lélek által okozott mellékhatásokat helyrehozná. Csak te vagy képes rá, hogy ragyogóan nézz ki! Csak te vagy képes rá, hogy kihozd magadból a legjobbat! És egyedül csak te tudod, hogy mire van szüksége a lelkednek. Hát, engedd, hogy gyógyuljon, engedd, hogy ragyogjon, s aztán engedd, hogy ragyogtasson!

(Lippai Marianna)