Madarász Erzsébet Terézia: Ha

 

Madarász Erzsébet Terézia:

Ha

Szép szemeiddel
milyennek látsz engem?

gyönyörű kezeddel,
ha simogatnál,
mit érezne testem,

bársonyos hangoddal,
ha szólnál hozzám,
megszűnne létezni
minden, mi fáj,

ó - ha szólnál hozzám,
ölelnél,
itt volnál,

bársonyos lelkeddel,
engem betakarnál,
ölelve, forró csókokkal
halmoznál,

ha jönnél,
ha hívnál,
ha várnál,

ölelő kezeddel,
engem átkarolnál.

A lelke-szerelme...

 

Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.

 

(József Attila)

Mikor először láttalak…

Mikor először láttalak…

Mikor először láttalak
selymes hajad lágyan simogatta a nap
Mikor először láttam két csillogó szemedet
azonnal rabul ejtette magányos szívemet
Emlékszem nyár volt s éreztem
-Te vagy kit eddig kerestem
Nem tudtam még a nevedet
csak azt: Szeretlek…  

 

(dragon)

Együtt megyünk tovább

Purzsás Attila: 

Együtt megyünk tovább

 

Bársonyos napsugár ujjaival
ébreszt a reggel,
melletted,
még kicsit maradnék,
nem kelek fel,
már csak csendben üvölt bennem
az el nem múló vágy,
ölelő dunna karjaival
még marasztalna az ágy.
Lassan térek magamhoz
az érzés még zsibong bennem,
az éjszaka ott fenn a fellegekben,
még bíborszín köd lepi szemem,
oly jó hogy itt vagy mellettem...
Lassan indulnom kell
de valahogy visszahúz az ágy
s a vágy és a sok csodás álom
mi utamon kísér majd tovább...

Kéz a kézben
boldogan töltjük e napot,
a boldogság és én,
mert végre karon ragadott
s többet már el sem engedem
ha már végre rám talált,
utunkon mit járunk
hárman megyünk tovább,
te, én és a boldogság.

Purzsás Attila: Holdfényes séta

Purzsás Attila:    

Holdfényes séta

 

Felhőktől maszatos égen,
Gyönyörű telihold fényben
Szárnyal gondolatom a végtelen térben,
Csillagokkal szegélyezett messzeségben.

Érzékekkel játszó remény,
Arcod, mint égi tünemény
Mosolyog rám gyöngyház színű holdsugárban,
Szerelmetes csillagszemed sugarával.

Tüzes szíved lángja éget,
Érzem, nekem ez a végzet,
Mit sorsom az élet naplójába vésett
Kitörölhetetlenül. Szeretlek téged!

Gyönyörű telihold alatt
Sétálunk míg hajnal hasad,
S álmaimmal együtt ölellek magamhoz,
Bízva, hogy az eljövendő csak szépet hoz.

Mert tudom, mert itt bent érzem,
S lehet, az idő tünékeny,
Rajtunk nem fog ki holmi zöld szemű ármány,
Csak repülünk tovább a szerelem szárnyán,

Míg egyszer csak megöregszünk,
S hold sugarán útra kélünk
Majd oda, hol szerelmünk örök, s végtelen,
Hol lélek és test mindörökre megpihen,

De addig míg még itt vagyunk,
Egymás fülébe súghatunk
Szívünkből jövő szerelmes szép szavakat,
Kéz a kézben sétálgatva a hold alatt.

Purzsás Attila: Fonál

 Purzsás Attila: 

Fonál

 

 

Szerelmünk fonala gombolyodik egyre,
a múló idő már erőssé cserzette;
megfeszülhet néha, vagy összegabalyodhat,
még ha csomós is lesz, el soha nem szakadhat...

 

Purzsás Attila: Lennék, vagyok

Purzsás Attila:   

Lennék, vagyok

Lennék ébredő természet, ha te lennél a napsugár,
öledben ringó csecsemő, ki az anyai csókra vár.
Lennék réten sarjadó fű, ha te éltető hűs eső,
kandallóban ropogó tűz, fázós lelked melengető.

Lennék én a végtelen ég, ha te lennél a csillagom,
lágyan simogató szellő, tikkasztóan meleg napon.
Lennék szomjazó sivatag, ha te lennél az oázis,
szívedben minden dobbanás, öröklétig, s még tovább is.

Vagyok őrülten szerelmes, s te vagy múzsám és angyalom,
egy örökkön álmodozó, ki rád gondol minden napon.
Vagyok egy egyszerű ember, s az ég téged rendelt nekem,
s őszintén csak azt kívánom, mindörökre maradj velem.

Purzsás Attila: Összebújva veled

Purzsás Attila:

Összebújva veled

ismét itt a fekete sereg
rút felhőként lebeg
fejünk felett a tél

gyászinduló érces károgás
sötét varjúruhás
didergés érkezett

megidézném az elmúlt nyarat
de már hideg arat
termése rideg jég

vacog bennem minden gondolat
valami fojtogat
belém fagyott a csend

bevackolom magam télire
szerető szívedbe
s leszek lágy dobbanás

szorosan összebújva veled
ékes szavak helyett
ajkunk csókkal mesél

beborít szerelemrengeteg
többé nem rettegek
ölelésed megvéd

A legszebb szó: szerelem

Purzsás Attila:
A legszebb szó: szerelem

A szerelem nagyon gyönyörű szó,
olyan érzés, hogy el sem mondható.
A vágyakozás le nem írható,
előtűnik, de meg nem fogható.

Mint pillangó, szárnyal a képzelet,
az érzés átitatja lelkedet.
Egyszer csak megdobbantja szívedet
és vadul bizsergeti testedet.

Az őrjöngő szerelmes képzelet
csak lecsap rád lesből, mint végzeted.
Lehet, hogy még soha nem érezted,
a vágy, mint sav marja szét lelkedet.

Legszebb szó a világon: szerelem,
nélküle szürkeség az életem.
Ki ezt az érzést még át nem élte,
csak silányság és homály a léte.

Nincs is tán a világon oly ember,
kinek ez a csodás érzés nem kell.
A gyönyörű szerelmes áhítat,
mely minden szívet, lelket átitat.

Szerelem nélkül olyan lenne az élet,
mintha az égről ellopnák a kéket.
Olyan, mintha a nap többet nem sütne.
Olyan, mintha a tenger vize eltűnne.

Szerelem nélkül nem élet az élet,
ettől az érzéstől gyógyul a lélek.
Szeretnék e szépségből sokat adni néked,
s ha viszonzásra talál, gyönyörű az élet.

Kun Magdolna - Akire érdemes várni

Kun Magdolna - Akire érdemes várni

 Gondolat leszek, hogy tudatomban megmaradjon,
Milyen jó érzés várni arra, akit nagyon szeretek.
Akinek mosolyától fűszálak nőnek magasabbra
És csendhullámmá szelídülnek a bőszült tengerek.

 

Kinek egyetlen szava többet ér, mint a világ kincse,
Mert a szív legmélyebb zugának pontjából ered,
Ahol az összegyűjtött álomképek emléktárházában,
Feloldást nyer minden egyes bűnben a jóságszeretet.

 

Simogató kezében a csiszolatlan kő opálosan csillan
S a tűzforró vulkán, szemének fényétől irányt változtat,
Mitől a jéghideg északi szél délirányban fordul,
És magával viszi a dúlt haraggal telítődő indulatokat.

 

Rá érdemes várni, éveket is, mik magányosan telnek,
Rá boldog érzés gondolni, mikor minden elveszett,
Mert ő az -az ember ki soha nem kér, csak ad és ad,
S ki mindig önzetlenül vallja, hogy élni érdemes...