Higgy nekem...
Ki tudja tán, hogy mennyi még az életünk,
S ki mondja meg, hogy jól éltünk, vagy vétkeztünk?
Hogy mit tartogat még e világ nekünk,
Ki tudja, hogy mit kell még megtennünk?
De Van még remény, higgy nekem....
Oly sokat Sírt már e föld miattunk,
Könyörögve kért, de mi reá nem hallgattunk.
Megtört szíve, több terhet már nem bír el,
Még így is, csak halkan súgja, miközben minket ölel...
hogy van még remény, higgy nekem...
E földi élet, mennyivel több is lehetne,
ha fegyverek helyett, a kezekbe virág teremne.
Ha a hangos szó helyét, a csend váltaná,
Bíráló szó helyett, mindenki inkább az ölelést választaná.
van még remény, higgy nekem...
Ha körbe nézek, a szemek tükrében magamat látom,
hisz tükrök vagyunk mind, nem ellenség, hanem jó barátom.
Ha ajtót nyitok, végül magamba lépek,
Zárt ajtó mögül mond, hogyan láthatnám a világot szépnek?
Ha minden ajtó kitárul, van még remény, higgy nekem...
Vannak akik mindig csak a rosszat látják,
Ha tudnák mi lakik bennük, ők is kipróbálnák.
Ők még most csak bajt látnak, nagy nagy gondot,
De idővel majd ők is megnyugodnak, s látják repülni, a szabad galambot.
Építi már a gerle pár a fészküket, ezért van még remény higgy nekem...
S ha néha még, könnyet látsz gyűlni a fáradt szembe,
ne azt kérdezd, hogy most ő mitől oly gyenge.
Lépj inkább oda hozzá, s állj vele szembe,
Mond kérlek... szeretlek, s öleld őt jól, a kebledre.
Ha ezt megteszed, lesz még remény, higgy nekem....
Tudnunk kell, hogy elmúlik majd itt minden borzalom,
S átveszi helyét, a mindent elfedő oltalom.
De csak együtt tudjuk ezt mind megtenni,
Legyőzni a félelmet, s a holnapot túlélni.
Ha mind megnyugszunk, lesz még remény, higgy nekem...
Ha Könnyítesz most te is kicsit a lelkeden,
Elcsitul majd benned is az érzelem.
Gyere hát, s ölelj át jól a vállamon,
Elmúlik e világból majd, minden fájdalom...
Ezek után, lesz még remény, higgy nekem...
(Cserveni Gábor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése