Egyetlen percben

Egyetlen percben

Szavakat, mondatok követnek,
mit tehetnék most vajon én?
Szeretném, ha újra jó lenne,
mosoly lenne az elmúló perc végén.

Évek múltak már el, csendesen,
amióta ismerlek téged.
A csend a legnagyobb távolság,
szeretném, ha szépen,
lassan eljönne a boldogság.

Túl sokat tettél már meg értem,
s nem lenne jó, egyszerűen lelépned.
Bár én csak szavakat adhatok neked,
nekem a csók és az érintés,
egy tiltólistán hever.

Túl sok a perc, túl sok az áldozat,
az időd nagy részét, rám áldoztad.
Dönteni dönthettél volna másként,
de akkor így, nem lenne semmi,
ami már megtörtént.

Most kereshetnék bűnbakot,
mint, hogy belássam,
a hibám valakin átgázolt.
Jó volna újra, hosszasan beszélni,
de ha nem megy, időt kell biztosítani neki.

A csendben,
egy perc is idegen nélküle.
A zajban egy perc is,
kevésnek tűnik vele.

Telnek a napok,
de hagyom őt békén,
mert ha sietek,
akkor még idegenek leszünk a végén.

Bár a távolság nagy,
de a csend még nagyobb.
A távolságot lehet csökkenteni,
de a csendet, csak szavakkal lehet felkelteni.

(Borza Zoltán)