Számomra fontos ez a kiszámíthatatlan, sokszor kemény, de fénnyel teli élet. Küzdeni fogok a boldogságért, és ha az a bizonyos láthatatlan kéz ezerszer húz is le a mélybe, én ezerszer fogom újra felverekedni magam a felszínre. Otthagyom azt, amitől kicsit sem fejlődök, ami nem éltet. Lelépek, ha már túl szoros, ha üres, ha fáj. Elmegyek, megkeresem megint magam. Harcolok azért, akit szeretek, de értelmetlen csatákat nem vállalok. Elkergetem a felhőket, és visszahozom a napot annak, akiért érdemes. Ha a cél szent, meglesz az eszköz is. Nem adom fel, amit nagyon megkívánok, mert tudom, oka van, hogy annyira kell. Mindig, mindig kifogom sírni a bánatom, hogy megtisztulhassak újra, és erőre kapjak, akár egy főnix madár. Szolgálni fogok, ameddig kell, mert csak annak lehet királysága, aki megtanulta milyen a szolgálat. Nincs is nagyobb öröm, mint adni, szemekbe könnyeket csalni, szeretni, ölelni, megszorítani a kezet, amelynek szüksége van rá. Hálát adok majd mindig, ha kapok, ha valaki az én oldalamra áll. De gyorsan elfelejtem azt, aki játszik a boldogságommal, mert azt nem adom. Számomra fontos ez az élet, s bár néha könyörtelen és büszke, én mégis elébe állok, s szembenézek vele, magamhoz formálom, s igazítom, míg egyszer be nem hódol. Akkor már tudni fogom, hogy valamit jól csináltam.
-Agárdi Zsóka-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése