Lelkem sodrásában

Lelkem sodrásában

Amerre járok,
kísérsz utamon,
kedves tekinteted
érzem az arcomon.

Magas szirtnek ormán,
völgymélységek alján,
gyöngyharmat virágán,
tengernek túlpartján.

Utunk messzeségbe,
de egy irányba vezet,
s találkozásunkkor Te
kezedbe veszed kezem.

Érzem a megnyugvást,
lágy simogató hangod,
lelkem sodrásában
fejem válladra hajtom.

(Farkas Anna)