Szeretetem
túl mutat időn és téren, több ezer éve ismerlek már Téged. Valamikor
régen, egy lélek voltunk, de emberként születni igazi áldozat.
Eldöntöttük, ketté válunk, de azóta is érezzük, csak együtt lehetünk egy
egész.
Most
újra lejöttünk ide, s magunkkal hoztuk egymás lenyomatát lelkünkben.
Amikor találkoztunk, értelmet nyert az élet. Magamra ismertem Benned,
hazataláltam. Először voltam megrendíthetetlenül biztos valamiben.
Tudtam azt, hogy mi összetartozunk. Éreztelek akkor is, mikor semmit sem
szóltál. Tudtam Rólad, mikor hetekig nem láttuk egymást. A lelkemben
ott volt minden rezdülésed. Éreztem, amikor vidám vagy, de azt is,
amikor letört és magányos. Tudtam, mikor gondolsz rám, és vágyakozol
utánam.
Szeretném
megköszönni Neked ezt a csodát! Köszönöm, hogy értelmet adtál a
létezésemnek, és köszönöm, hogy általad önmagam lehetek. Akár úgy
döntesz, hogy együtt folytatjuk tovább, akár úgy, hogy nem. Az én
szeretem feltétel nélküli és kitörölhetetlen. Köszönlek!
(Mohácsi Viktória)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése