Azzal voltam elfoglalva, hogy az életnek milyennek kellene lennie
Annyira
elvoltam foglalva azzal, hogy az életnek milyennek kellene lennie.
Álmokat kergettem, miközben megfeledkeztem arról, ami körülvett engem.
Felállítottam egy képet, hogy milyennek kellene lennem, szüntelenül a
tökéletesség után sóvárogtam, s azt gondoltam, hogy így nem kellek
senkinek. Megfigyeltem a környezetem, s csak azt vettem észre, ami nálam
jobb és szebb. Nem azt néztem, hogy bennem milyen értékek rejlenek, nem
azt néztem, hogy én is tökéletes vagyok a tökéletlenségben, hanem azt
néztem, hogy mi hiányzik, mi az ami csökkenti az értékem. Ha a másikat
jobbnak láttam, felerősítettem a hiányosságaimat és szomorú tekintettel
néztem a tükörbe, hogy én miért nem lehetek szebb és jobb, olyan,
amilyen Ő.
Aztán egy
reggelen kiültem a teraszra és valami megváltozott bennem. Felfigyeltem a
madarak csodálatos énekére, észrevettem, hogy a nap milyen kedvesen
mosolyog rám, s már nem azzal foglalkoztam, hogy mi az, ami kellene,
hanem azt láttam, hogy mi az ami van. Mindvégig ott volt előttem, de a
jövő utáni sóvárgásom megvakított és elfelejtettem élvezni a jelen
pillanatot.
Pedig a
napok gyorsan telnek, s ha nem a pillanatnak élünk, elveszítjük azt a
szépséget, amellyel az élet megajándékozott minket. Csak figyeld meg a
légzésed. A levegő az orrodon keresztül a tüdődbe áramlik, majd szépen
lassan távozik. Ahogy tudatosan lélegzel, a tested megnyugszik és
hirtelen észreveszel olyan dolgokat is, amelyek azelőtt "elbújtak"
előled. Észreveszed, ahogyan a szellő gyengéden megsimogatja a bőrödet,
észreveszed a kisebb zajokat, amelyek az utcáról érkeznek, s észreveszed
azt, hogy itt, ebben a pillanatban már jelen van a csoda, az, amiben
örömödet leled.
A következő perc ajándék, mi foglalkozzunk a mosttal és élvezzük annak minden egyes rezdülését.
(Boros Bea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése