Úgy szeretlek…

 

Úgy szeretlek…

Úgy szeretlek, mint folyó a medrét,
Ki terel végig utamon,
Nem hagyja, hogy eltévedjek,
Értelmet ad, és én követem vakon.

Mint virág a napot, úgy szeretlek,
Ha rám ragyog mosolyod,
S én szirmokat bontok neked,
Ahogy nézlek egész nap csendesen.

Úgy szeretlek, mint magányos szikla
A rászálló madarat,
Ki énekével messze repít,
Hol nem rogyok meg saját súlyom alatt.

Úgy szeretlek, mint apró gyermek
Az anyját, hogy szereti,
Csak megpihenni keblén, míg simogat,
És aludni, míg arcomra csókot lehelsz.

Úgy szeretlek, mintha gyermekem lennél,
Féltelek néha nagyon,
Aztán rájövök, hogy nincs mit tenni,
Sok a veszély, és én kevés vagyok.

Úgy szeretlek, mint ég a földet,
S mint a tűz mely éget,
Lágyan ringat a víz,
Minden mi él s mi nem, téged ölel.

Mint ember az Istent, úgy szeretlek,
Imába foglalom neved,
S mint Isten az embert,
Úgy vigyázom minden léptedet.

Fájjon, ha kell, úgy szeretlek,
De érezni akarom,
És akarom, hogy te is érezd,
Tested hogy vonzza testemet.

Úgy szeretlek, mint férfi a nőt,
Ok nélkül és oktalan,
Ne kérdezd hát, hogy mért szeretlek,
Úgy, ahogy, és határtalan.

(Czéh Béla)