A szépet csodálni...

A szépet csodálni,
Az igazat óvni,
A nemeset tisztelni,
A jót körülölelni,
Ez vezeti az embert
Az életben célokhoz.
 

(Rudolf Steiner)

Minden szép és jó...

Megtanultam, hogy az időnként ránk törő sötétség bármikor felülkerekedhet. De arra is rájöttem, hogy ki tudom bírni. Le tudom győzni. És közben megerősödtem. Okosabb lettem. Jobb. Minden szép és jó az én kis világomban.

Király Imre: Őrizd meg!

Király Imre:
Őrizd meg!


Az álmaidra vigyázz!
S őrizd meg friss tej ízét a gyermekkornak
Mikor csaholó felhőket hajszoltál,
S köszöntél minden bokornak

Őrizd meg szemedben az ártatlan kéket,
Az első lépések botladozását,
S hagyd, hogy kísérjen, rózsaszín nevetésed.
Őrizd meg az először feszülő szavakat a szádnak,
Mellyel testvére lettél a világnak.
Az első sírásoddal megkarcolt csendet,
Mellyel az örök bűnöket magadra vetted.
Őrizd meg szavak ifjúkori lendületét,
A nemlét társtalanságát váltsd fel apró örömökre,
S a szív mély hangjait énekeld,
Konok tüzeknél lázasabban.
Őrizd meg a hajnali földek szagát,
Az égi óceán roppant csillaghadát,
Halk folyók zöld csobbanását,
Őrizd meg szemednek,
Hogy elmerülhess benne,
Ha rád tör sok bántó földi nesz.

Kígyóvonalú fák bámész lombját,
Testükön a finom pókhálóredőt,
Érezd a sóhajos bomló életvonzást,
S őrizd meg a csillagszámláló időt.

Mert kell néha pár bolyhos emlék,
Szótöredék, villanó mondatfoszlány,
Hogy megtaláld elhagyott gyerekarcod
S magadból egy darabot újra visszahozzál.

Szakáli Anna: Érett szerelem

Szakáli Anna: Érett szerelem

Nap vagyok én, nem pedig sötét éj,
középen lobogó fáklyakéve.
Nem tudom, majd mit hoz sorsom éve,
testem rabul ejtette égi kéj.
Számtalan napom és éjjelem már,
szívemen dús virágmező virít,
vigaszra, dalra semmi szükség itt,
lüktet az élet, válogatok ma már.
Lobog szemem sugara, mint a Nap!
Irigyeim hallod, mit mondanak?
Felragyog az a csodafáklya,
szememben örömök öröme bújt meg.
Lelkem fénye újra győztesen remeg,
lassan fellobog, mint fáklya lángja.

Makadám László: Vágy...

Makadám László:

Vágy...

Ha nincs egyebed,
csak érző szíved.
S lelkedbe vetett hited,
igaz szerelmed keresed.

Szomjazol az érzésre,
mint vad, hűs patak vizére.
Keresed szüntelen
dalban, versben regényben.

Jól megírt romantikus mesében,
csillagok rejtekében.
Vágyod, mint napfényt;
talajba vetett magként.

A reményed az lehet,
szembe jön veled.
Rád néz csillogó szemével,
arcán mosoly ül éppen.

Álmodban már hallod,
mint halk nesz suhan a fákon,
sóhajként hagyja el ajkát.
Egy szó: Szeretlek...

Jószay Magdolna: Utolsó falevél

Jószay Magdolna:

Utolsó falevél

Utolsó falevél egy csupasz ágon...
vörösbe borult lényege
szívósan kapaszkodik,
remegve, de még
ragaszkodik.
Elvénhedett, ideje lejárt,
úgy tűnik... és mégis szép,
annyira megejtő
kétségbeesett küzdelme
a fennmaradásért.
Vörösbe játszó, csillogó falevél,
hideg szél vívja harcát
fénylő világáért -
nem adna mégsem
egy percet sem ingyen...
S hiába minden... ideje lejár,
búcsúzik tőle a lenyugvó napsugár,
majd az utolsó falevél is csendben
megadja magát.
Szinte hallom néma sikolyát,
mellyel lelkembe tolul,
amint az arcomba,
s onnan az avarba hull.

Havas Éva: Október-ének

Október lépked a kertek alatt,
cipeli hátán a felhős eget,
zsákjába gyűjti a nyárfényeket,
homlokán sárguló levél tapad.

Lelkemet megtölti egy hangulat,
Földanya siratja emlékeit,
kertemre hullatja bús könnyeit,
lám: eső cirmozza ablakomat.

 

Kovács Panna: Az ősz palettája

Kovács Panna:

Az ősz palettája

A hajnali harmat köddé váltan riogat,
figyelmeztet az elmúlásra.
Már meleg színekben pompázik az erdő,
az ősz nem sajnálta a festéket a fákra.
Száz színnel festett.
Minden árnyalatban pompázik
a piros a barna a sárga.
A nyár még utoljára
meleg fuvallatot küld,
erre a varázslatos őszi tájra.
Én csak ámulok, dicsérem Uramat,
Ilyen csodát csak Ő találhatott ki az elmúlásra,
És vakító fehér leplet terít majd erre a temetetlen gyászra.

Kovács Panna: Egy pillanat

Kovács Panna:

Egy pillanat

A mezőn jársz és
a hajnalt kísérted.
A napsugarak
még szelídek,
picit melegítik
arcodat.
Egy távoli kép,
egy arc a múltból,
egy pillanat.
Megállsz!
Harmattól nedves kezeddel
hátrasimítod hajad.
Behunyod szemed,
próbálod felidézni,
felejthetetlennek hitt
mosolyát.
De Ő már nincs,
a semmibe veszett.
Örökké sajnálod,
hogy soha,
nem simogathattad
meg!

Kovács Panna: Ott leszek majd...

Kovács Panna:

Ott leszek majd...

Napra lépsz,
égeti arcodat.
Egy kis szellő,
az én vagyok,
megsimogat.
Álmodból riadsz,
kelned kell.
Én szóltam halkan,
ébredj fel!
Ha ünnepelnek,
én is ott leszek.
Nem szólok majd,
csendben figyelek.
Minden szál virág,
mit kapsz,
én vagyok.
Minden csókot,
mit kapsz,
én adok.
Ott leszek majd,
hallgatok.
Vigyázok rád,
Angyalod
vagyok.

Jószay Magdolna: Október illata

Jószay Magdolna:

Október illata

Az évszakoknak is illatuk van.
Vagy már csupán eleget éltem ahhoz,
hogy ezt tudjam?
Mert az érzékelések szorosan hozzátartoznak
a történelemhez...
ezer emléknek van köze látványhoz, illathoz,
dalhoz vagy ízhez!

Ha az élesen vakító őszi napsütésben
hajamba szálló ökörnyál súlytalanságát
nem érezhetném,
ha a fák gazdagon színes, pazar búcsúruháját
nem figyelhetném,
ha nem zizegne könnyű érintéssel talpam alatt
puha levélszőnyeg,
ha nem hallanám, hogyan károg a megérkező,
fekete bársonyruhás varjúsereg,
akkor is összetéveszthetetlen ez az aroma,
mely napfény, avar, enyhe füst,
érett szőlő, körte,
az őszi virágok és némi ködös pára
illatának hűvös keveréke.

Csipkerózsika-álomból ébredve,
süketen-vakon levegőt szippantva
tudnám, amit érzek, nem lehet más, mint
a sokszínű, csodás október illata.

Rád borulnék ősszel...

Rád borulnék ősszel, takaró avarral
És ha tél lehetnék, behavaználak.
Beléd olvadhatnék nyíló szép tavasszal
Forró nyár, ha lennék, beragyognálak.


(Bikini)

Ami másnak mulandóság...

Ami másnak mulandóság,
Nekem örökifjú élet, -
Olyan szépnek, mint én látlak,
Más nem láthat soha téged.

Másnak talán rég elmúltál,
De én látlak holtomiglan:
Álmom vagy a valóságban,
S valóság vagy álmaimban!


(Endrődi Sándor)

Az embernek...

Az embernek sincs szüksége szemre, hogy igaz dolgokat megpillantson, szívre annál inkább.


(Szélesi Sándor)

Ahányszor...

Ahányszor csak lehunyom a szemem, az ő arcát látom magam előtt. Így aztán elég gyakran becsukom a szemem.
 

(Chris Greenhalg)

A világon mindennek van titka...

A világon mindennek van titka. A szerelemnek is. Például a mindennapi szerelmen kívül lehetséges olyan is, amely egy nőt és egy férfit egy addig nem létezett dolog megteremtésével vagy felfedezésével fűz össze.


(Salamon Pál)

Tudom milyen nehéz...

Tudom milyen nehéz az álarc, milyen fárasztó. Csak én látok mögé, és nem ijedek meg tőle. (...) Mintha tükörbe néznék, ezért tartozunk össze.

Mi többet várhatnánk...

Mi többet várhatnánk az élettől, mint egy olyan szerelmet, amely hitet ad, meggyőz arról, hogy nagyobbak vagyunk saját magunknál, egy ideig boldoggá tesz, és érezzük tőle, hogy élünk?



(Chris Greenhalg)

Vékony Andor: Lettünk

Vékony Andor: Lettünk

Érinteni vágylak,
mint a csend,
ölelni át a vágyat,
bőröd bársonyán érezd
hevülő, lüktető vérem.
Hallgatni volna jó
hangod, ahogy barna
akkordjaiba mélyül
minden kiejtett szó.
Szememben fényül
szemedet őrzöm,
mosolyokból oldva
lettünk a végtelen tér.

 

Sólyomfi Nagy Zoltán:Érints meg

Sólyomfi Nagy Zoltán:
Érints meg


Érints meg mélyen
a szavak mögött
magány árkába
ne meneküljek
Mélyből kitépve
felhők fölött
szíved Napjába
belemerüljek

Érints meg forrón
oly izzó tűzzel
hűvös homályba
vissza ne hulljak
Szemed tükrének
lángolásában
földi rögöktől
felszabaduljak

Érints meg tisztán
bársony-arcoddal
simuljunk eggyé
időtlenül
S hajunk hullámzó
fény-tengerében
létünk határa
alámerül

A szerelem...

A szerelem akár újonnan születik, akár halottaiból ébred, mindig napsugarat hoz, csordultig telíti ragyogásával a szívet, úgyhogy kiárad a külső világra is.


(Nathaniel Hawthorne)

Karmikus vonzódások

A szerelem a karmában is fontos helyet foglal el. Ha például valaki első pillantásra szerelmes lesz, akkor valószínűleg arról van szó, hogy egy régi, előző életekre visszanyúló, be nem teljesült kapcsolat folytatódik a jelenben. Ezekre a találkozásokra jellemző, hogy látszólag semmilyen előzményük nincs, mégis gyorsan alakul ki az összetartozás érzése, amely nagyon erős. Ha két ember egykor sokat jelentett egymásnak, következő inkarnációjukban újra találkoznak, és öntudatlanul is felismerik a másikat. Ilyenkor elég egy
pillantás, egy hanghordozás, egy mosoly, és bekattannak a régi emlékek.

Ismeretlenül is ismerősnek érzik a másikat, és bármennyi észérv szól ellene, bármennyire küzdenek is, nem tudják kivonni magukat a kapcsolat hatása alól. Biztosak lehetnek benne, hogy ismét dolgunk van egymással. Vagy az, hogy eddig be nem teljesült kapcsolatukat most megéljék, learassák korábbi munkájuk gyümölcsét, vagy az, hogy félbehagyott ügyeiket rendezzék, lezáratlan problémáikat végre megoldják, és jóvátegyék, ha korábban bántották egymást.

Tanulnunk kell, tetszik vagy sem. Ha nem hozzuk helyre korábban vétett hibáinkat, újra és újra szembe kell néznünk velük.


(astronet)

Karma és a szerelem!

Nem találkoztunk mi már? Ismerős kérdés, s a válasz rá, igen, de talán életekkel ezelőtt. S, jelen életünkben ismételten egymásba botlunk, mert még rendezetlen ügyünk van egymással. A karma által nekünk rendelt szerelmek alól pedig nincs kibúvó!

Amikor megpillantasz valakit, életedben először, és megmagyarázhatatlan ellenszenvet vagy kedvességet érzel velük kapcsolatban, akkor biztos lehetsz benne, hogy életekkel korábbról ismeritek már egymást. A lelkek közel egymáshoz születnek le újra a földre, hogy be nem teljesített feladataikat most rendezni próbálják.

Így van ez a szerelemmel is. Sosem véletlen az, akivel éppen most vagyunk. Talán esélyt kaptunk, hogy a múltunkat rendezzük, megoldjuk azok problémáit, vagy egy be nem teljesült szerelem borul virágba ilyen formán. Persze, nem tudatosan ismerjük fel egymást, egyszerűen érezzük, hogy találkoztunk már, és pillanatokon belül egy hullámhosszra kerülünk az illetővel.

Előfordulhat, hogy szerelem nem az első látásra alakul ki, hanem szépen, folyamatosan kezdünk el többet és többet érezni a másik iránt. Egy megmagyarázhatatlan erő húz az irányába, még akkor is, ha magadnak nem is tudsz magyarázatot adni arra, hogy miért vonzódsz annyira erősen a másikhoz. Később pedig már úgy érzed képtelen vagy nélküle élni.

A karmikus szerelmeknek be kell következniük. Helyre kell hoznunk azt, amit a múltban elrontottunk. A vonzódásnak nem tudunk ellenállni, és hiába minden józan ész, a szívnek nem tudunk parancsolni. Egy karmikus szerelemben biztonságban érezzük magunkat, nincs szükség megjátszásra, minden félelem nélkül önmagad lehetsz.

Előfordulhat olyan karmikus szerelem is, amitől nem tudsz szabadulni. Hiába tudod, hogy partnered csak bánt, te mégsem vagy képes kilépni a kapcsolatból. Megtörténhet az is, hogy te szerelembe estél, ő viszont legfeljebb csak vonzódik hozzád, de valódi, mély érzelmekről nem beszélhetünk. Ilyen esetekben a számlák kiegyenlítődése a fő feladat, hogy visszakapjuk azt, amit már mi is egyszer elkövettünk a másik ellen.


(bulvaros.hu)

Geisz László: Csodálatos ősz

Geisz László:
Csodálatos ősz

Csodálatos őszi kora este
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste
fejét lehajtva
pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben
dallamát zengi
erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül
tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már
a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet
és a természet
pihenni tér.

Szilágyi Domokos: Őszi séta

Szilágyi Domokos:
Őszi séta

Zsongva-nevetve remegtek a fákon a drága gyümölcsök.
Mint ódon páncélingen mikor átüt a sejlőn
meg-megcsillámló szövedéke a finom aranynak:
borzongó lombok közül úgy kacarásztak elő a
napsugarak. - Mikor elbúcsúztam egy évre tetőled,
roskadtan vajúdó s már szőkés hajkoronájú
régi gyümölcsös: künn a mezőn készült puha ágy a
megszületendő, ring-izmú élet-erőnek.
S ez az igézet gyújtja szememben a fényt, amikor most
járom a megvacogó-fogú, dért váró-fejű várost.
Nyári napok heve, érett élet-illatú fények
elszálló emléke bizserg tüzelő ereimben;
minden elmúlt, s minden eztán elsuhanó nyár
csorgó méze ízét-aromáját ízleli nyelvem.

Míg sétálok, rám mosolyogsz, ősz. Rám mosolyogsz a
sarkon a gesztenyeárus síró tűzparazsából,
rám mosolyogsz az esőből; és ha megállok a hídon:
ellocsogod, minden titkod kibeszéled a szürkés-
sárga habokból; és a szelekből hogyha fülembe
súgsz nagy pajkosan illetlen szavakat, ugye, akkor
el ne csodálkozzál, amikor zavaromban az arcom
is kipirul tőlük. - S ha a Fellegvárra fölérek:
sárgálló levelek tömegét küldöd föl utánam,
mik titkos szövegét mikívülünk senki sem érti.

Sok leveledre, ha későn is, de küldöm a választ.
Halld meg hát: szeretem bágyadt meleged ragyogását,
mely a nyári remények dús kiteljesedését
hozza magával; és szeretem hűvös nyugalommal
elvánszorgó napjaidat, mert széllel-esővel
késztik az embereket, hogy egy kissé melegebben
nézzenek egymásra; szeretem, ha a ködsüvegekkel
ellátott havasokra telepszel, s nézed a távolt:
van vajon-é sok időd még itten időzni minálunk:
jő-e a tél már, és elkerget, s hóborította
országában átveszi-é az uralmat, avagy még
hagyja, hogy elkészítsd egy évre előre lakásod:
béleljed bíbor szőlőkkel, aranysugarakkal...

 

 ...Vége a sétának, búcsúzom hát, s hallom, amint te
is búcsúzol: hosszú, hömpölygő verssorokat súgsz.
- Engem várnak a tantermek, könyvtárak aranyló
könyvekkel, mikben, mint hogyha megárad a széles
Duna: olyan méltósággal hullámzik, ezernyi
színben csillámlik anyanyelvem; avagy csobogósan
szökdel, mint ha a Ciblesről nevetőn lekanyargó
kis patakok gyors habja után futamodva, megállni
nem is akarna, amíg meg nem pillantja a tengert...

- Nos, a viszontlátásra, öreg. S ha te is búcsúzol majd:
küldd minél hamarabb szép unokád: a Tavaszt!

 

A jó párkapcsolat titka...

A jó párkapcsolat titka a jó magány. A jó családi élet titka sem a szüntelen zűrzavar, hanem az a tapintat, amelyben tisztelik egymás magányos perceit.



(Müller Péter)

Havas Éva: Hagyjuk

Az ősz lelkünkbe oltotta a múlás dallamát,
a sarkon túl már tél suhan s a vállán fagykabát.
Hát tarts erősen kedves - karodban nem lehet -
nem érhet baj és nem zavar, ha kúsznak fellegek
fejünk felett az égen, hisz mögöttük a nap
erőt sugároz, fényt virít. Oly nagyon vártalak!

Most bújok sóhajodba, a takaróm szíved,
tudd: minden rezdülésem s gondolatom tied.
Hagyjuk, hogy fényeinkbe szövődjön éjhomály,
s kezeink majd egymás titkait kutatják tétován.
Ne mondj nekem semmit - most hallgatás a jó,
a falakon túl a kertben már csendben hull a hó...

Sárhelyi Erika: Féltés

Sárhelyi Erika:

Féltés


Látod, kedves, lassan alkonyul az év,
bíbort, lilát vesznek magukra a fák,
s a lobogó nyár mint üdezöld repkény
futja be homlokunk gyöngyfényű falát.

Csípősek már az álmatag reggelek,
ólmos hétfőket mutat csak a naptár,
most jobban kell, mint máskor, a két kezed,
s minden szó melegít, mit valaha mondtál.

Tudom, az ősz nem más, mint múlékony heg
az esztendő festetlen, tiszta arcán.
Kezem a kezedben mégis megremeg…
egyszer elvisz tőlem korán... túl korán.

Varázslatos ige...

A látással kezdődik a megismerés és a vágy, a látással kezdődik az ember, (...) látással kezdődik a világ, s természetesen a szerelem is. Varázslatos ige, minden benne van, a vágyódás, a forró titok, az élet rejtett értelme, mert a világ annyira van csak, amennyire látjuk.


(Márai Sándor)

A humanizmus...

A humanizmus
egyetlen belső ellentmondása ez:
szeretni a másikat, mintha másik
énem lenne, ugyanakkor szigorúan
ragaszkodni ahhoz, hogy különbözöm,
hogy nem hasonlítok hozzá, akit
pedig csodálok, tisztelek és szeretek.


(Páskándi Géza)

Szeretlek!

Szeretlek! Légy szívvel szívemhez kedves.
S jaj, ne taszíts el, nem teheted,
hogy lerázd válladról szegény fejemet.
Szerelem hite kell, szerelmes szeretet,
az kell e főnek. Anyámtól kenyeret
kérhettem így, ahogy most tőled
kérem: ne hagyd el jövendőmet.


(Páskándi Géza)

Arany-Tóth Katalin: Lehetnék…

Arany-Tóth Katalin:

Lehetnék…

 

Lehetnék hallgatag
mint a vének,
kiket már az évek
oly sokszor tűztek
sorsuknak kardélére,
s e síri bölcsességnek
áttetsző homálya
csendben őrizné
a tovatűnő tegnapot.

 

Lehetnék néma,
így szótlan ajkam
nem kiálthatna
e végtelen világba.
Szavam elfojtva vájna,
de távoli hangok
vágykeltő foszlányára
mégis, sietve nyitnék
résnyi ablakot.

 

Lehetnék gerjedő vulkán,
mely eget és földet
kezében tartván
rengetve tör fel,
s mint élet a halállal
szorosan karöltve,
a semmiből teremtve
épít reményt hozó
holnapot.

 

Lehetnék szomorúságok
messze űző szellője,
s boldog pillanatok
angyali őrzője…
csókok pecsételő
szerelme…
de bánat is,
öröm is,
én vagyok.

 

Lehetek maga a pillanat,
mely ha kell, átölel,
és szemed íriszében,
lelked fénylő sugarát
keresve, szeretve
ringat, míg Te
fáradtan megbújva
az éjben,
álmosan zuhansz el

 

Lehetek igaz barátod,
vagy hű szeretőd,
kit ha elárulsz,
akkor is veled van,
s osztozik sugárzó
örömödben,
vagy bajodban,
mikor vergődsz
magadra hagyottan

 

Lehetek bárki,
kinek e föld otthont adott,
jóban dúskáló gazdag,
kinek a minden jutott,
vagy földönfutó koldus,
kinek egész gazdagsága
lelke tiszta nyoszolyája.
Én akkor is, mindig
Veled vagyok

Vékony Andor: október csókjai

Vékony Andor:

október csókjai

ébred már a táj
koppanó lassú léptek
az utca kövén
hűvös hajnalok nyomán
még enyhe napok jönnek

árvuló parkok
füvén százszínű foltok
új patchwork minták
lágy októberi csókot
igéz a keleti szél

vérvörös rózsák
szirmán még a nyár üzen
a kertek ölén
ritkuló lombok rejtik
a bóklászó csirregést

képek egy útról
őszi csokrok verssorok
elsodor a nap
a lenni tenni szavak
mielőtt megállhatnék

melléd értem rég
elfeledett pillanat
egy arc megigéz
hagyom ”köszönöm” köszönt
ma is minden leírt szó

Grigo Zoltán: Visszajövök

Grigo Zoltán:

Visszajövök

Nézem a búcsúzó alkonyi fényeket,
a kora esti szélben görbülő fákat,
fejem felett száll a hatalmas végtelen,
rám hajol némán a mulandóság árnya.
Itt minden lábnyomom ismeri múltamat,
jövőmet tudják az égen a csillagok,
addig járom sorsom rendelte utamat,
ameddig porszemnyi létemben itt vagyok.
Kézen fogott az idő, együtt ballagunk,
mélyülnek az árkok a lábaink alatt,
néha megállunk és egy kicsit hallgatunk,
mint aki valamit még mondani akar.
Elmondani, hogy milyen szépek a mezők
vihar után, amikor felragyog a nap,
a rigó daláról ha ébred az erdő,
hogy milyen gyönyörű a zöldellő tavasz
és a folyó, ha felette ködpára száll,
miközben medrében szelíden lépeget,
amikor gyümölcsillattal ölel a nyár,
és szívünkig nyújtóznak le a nagy hegyek.
Hiszem, hogy az élet körforgása örök,
ha elmegyek, magammal viszem sóhaját,
erdő leszek vagy folyó, de visszajövök,
hogy meghallgassam újra a rigó dalát.

Tollhegy: Hazatérés

Tollhegy:
Hazatérés


Örök várakozás,
Mért nem mondtad nekem …
Számomra titkon csodát rejtegetsz,
S borús éveim majd hamar feledem,
Hogy van létemnek reménye,
S lesz még társam a szerelem.

Örök vágyakozás,
Mért nem lázítottad szívem …
Te tudtad, egyszer újra lángra gyúl,
S tüze felégeti emlékét a múltnak,
Hogy hamvából szülessen az új,
S kezdődjön el, valódi életem.

Örök álmodozás,
Mért nem nyitottad fel szemem …
Hogy tudjam, kinek mennyit érek,
S lássam remélt vágyam álmait,
Majd felébredve, végre hazatérjek,
S megtaláljam igaz önmagam.

Amikor beleszeretünk valakibe...

Amikor beleszeretünk valakibe, a hasonlóságát szeretjük, amikor pedig szeretjük, beleszeretünk a különbözőségébe.


(Jorge Bucay)

A teljesség...

Szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy tudatosul bennünk, mennyire boldoggá tesz a másik létezése. A teljesség ritka érzésével ajándékoz meg.


(Jorge Bucay)

Te vagy a másik felem...

Te vagy a másik felem. A kristálytiszta levegő, amely körülvesz és élettel tölti meg a testemet. A csillagok és az ezüstös holdfény az éjszakában, amely nélkül komor lenne a világ. A bársonyos víz, ami úgy simogatja minden porcikámat, mint ereimben sebesen rohanó vér, ami felforr, ha a közelembe érsz.



(A. O. Esther)

Komjáthy Jenő: Vallomás

Komjáthy Jenő:

Vallomás


Szeretlek égi áhítattal,
Híven, örökké, igazán.
Oly tiszta, mint a nap, szerelmem,
És mély, miként az óceán.
Mert legdicsőbb te vagy a földtekén,
Szebb, mint az égnek minden csillaga;
A mennyet én már itt megízlelém,
Az én szerelmem az élet maga.

Szeretlek forró indulattal,
Lobogva, kéjjel, lángolón.
Oly forró, mint a tűz, szerelmem,
S minként a tűz, oly romboló.
Te vagy a legkívánatosabb nekem
A pazar összesség csodás ölén;
Nem céltalan, nem álom életem,
Ha te hajolsz áldólag én fölém.

Szeretlek rémes szenvedéllyel,
Vihar kél csókjaim nyomán;
Hervasztó, mint a nap, szerelmem,
S háborgó, mint az óceán.
Önön világát nem szeretheti
Jobban az Isten, mint én tégedet;
A láng, mely a világot élteti,
Halált is oszt, mert vég nélkül szeret.

Szeretlek titkos rettegéssel,
Marcangol egy sötét talány:
Hogy hirtelen nem oszlasz-é el,
Te fényes égi látomány?
Hogy üdvömet meg nem sokallja-e
A boldogságra irigy, gúnyos ég?
De hiszen örök lelkünk élete,
Az égbe is utánad szállanék!

Szeretlek mélységes gyönyörrel,
Lelkem csak benned s érted él,
Ember nem vágyhat magasabbra,
Érted szenvedni, sírni kéj.
Látásod üdvén sápad a merész,
Szívem a kéjtől majdnem meghasad,
Ölelni, bírni téged szinte vész,
Nem bírják el a testi, csontfalak.

Szeretlek élő szerelemmel,
Nem múlik el e láng soha,
Hervasztó bár, de hervadatlan,
Örök, mint az Isten maga.
Dicsőbb vagy, mint a büszke csillagok,
Nagy szíveden a mennyet élvezém,
Szívünkben halhatatlan láng lobog,
Hiszlek, szeretlek és reméllek én!

 

Hámori István Péter: Sejtjeidben

Hámori István Péter:
Sejtjeidben


Ha nem látsz, akkor is veled vagyok,
láthatatlan, szeretteid körében.
Ha pedig sűrűn jönnek a bajok,
forró poklodban emlékem az Éden.

Szeretlek, hogyha nem fogom kezed,
részeddé váltam, sejtjeiddé, régen.
És ha rémülsz, hogy nem leszek veled,
benned szunnyadok, agyad szegletében.

Ott lapulok a kötényed alatt,
én vagyok a szádban az első falat,
és ha megbotlasz, itt a két kezem.

Ijedve hív az aggódó barát,
ám ha meghallom lépteid zaját,
futok előled, s hozzád érkezem.

Belefeledkeztem...

Belefeledkeztem, zsibbadtam a gyönyörűségtől, attól a vonzalomtól, amely egyre erősebben uralta érzékszerveimnek pillanatnyi állapotát. A nap belopakodó erőtlen sugara is mintha segített volna az érzékiség szárnyain röpködni, épp csak annyira tette ragyogóvá a (...) szobát, amennyire szükség volt az illúzió felébredéséhez a szépséghez vezető úton.



(P. Szabó Mária)

Szeretlek...

Szeretlek ilyen boldognak, nyugodtnak és gondtalannak látni, és szeretem a tudatot, hogy részben én vagyok az oka.


(E. L. James)

Történhet bármi a világban...

Történhet bármi a világban. Lehet kitűnő munkánk, jól fizető állásunk, bejárhatjuk a világot. Elérhetjük a csillagokat, de mégis, életünket a MÁSIKHOZ fűződő viszonyunk határozza meg. Körülötte forog a világ, a gondolataink, bármit teszünk. Nő és férfi viszonya határozza meg a világot, ez mozgatja, ez viszi tovább. A Másik mindig benne van a kávéban, a finom ebédben vagy éppen az odaégett vacsorában, egy könyvben, a déli harangszóban, egy illatban, a szépre sikerült gondolatban... mindenben. Ha nehéz a munka, ha sikeres vagy, ha rossz napod van, ha ragyog rád a napfény, mind-mind miatta van. A másik miatt. A Nő miatt. A Férfi miatt. Bármit teszel, ott van mindenben. És ennek így kell lennie. Mert Nő Férfi nélkül, Férfi Nő nélkül nem teljes. Csak együtt. Ketten.
 

(Csitáry-Hock Tamás)

Érzést bárkinek adhatsz...

Érzést bárkinek adhatsz. Az nem olyan, hogy aztán elfogy, és nem lesz több. Nem. Annál inkább jobb, minél inkább mersz adni, hiszen visszakapod, és még több lesz belőle. Mélyebb lesz és igazabb - mert megtanulsz kapni. De lehet, hogy nem jön vissza. Te csak adod, meg adod, de nem érkezik az, amit várnál. Az egyetlen dolog pedig, ami kimondatlanul marad, a remény, hogy majd más visszaadja. Az élet, vagy valaki. És tudod, így is lesz. (...) Vedd észre, ha kapod, és fogadd el, engedd magadba. Egyszer pedig eljön majd a nap, amikor adsz, és az adja vissza, akiért a világot kimozdítanád a helyéről anélkül, hogy bárki élete sérülne.

 
(Oravecz Nóra)