..."
A szerelem erőt ad, majd megfelezi. Egymás nélkül nem létezhetünk. Ha
elvesztem őt, mert elszakítják tőlem, vagy elhagy, vele vész az erőm.
Lényemnek azt a felét kell nélkülöznöm, amely nélkül üressé válik az
is, ami megmaradt. Nem kínálhatsz fel nagyobb csodát, mint a szerelem..
Semmi sincs, amire elcserélhető. Szeretem őt, a mióta ez megtörtént
velem, többé nem vagyok önmagam, akként nem, mint eddig. Sebezhetőbb
lettem, s a szerelem természetéből adódik, hogy megsebezhet ő is: egy
figyelmetlen szó vagy mozdulat fájdalmat okozhat, miként ennek
ellenkezője olyan örömet, amihez foghatót eddig nem ismertem. Önmagamról
megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem
is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet;
arra kényszerülnék, hogy ne lássam az élet, a világ szépségét. Kővé
lennék, ha elveszteném. Nem beszélhetek róla úgy, hogy magamról ne
szóljak. Önzőn hangzik; valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem
éreztem ehhez mérhetőt, s biztosan tudom, többé nem is fogok, egyszerűen
azért, mert fokozhatatlan: máris olyan vakító, hogy már-már fáj.
Érzelmeim rokonai az ölelés érzéseinek: az elviselhetőség határáig
szépségesek, mígnem felrobbanva megsemmisülnek és újraélednek: még
szebbként. Nem látványos varázslat, nem másoknak szól, bennünk tündököl.
Látható-e mit tesz hozzám éjről éjre az az egyszerű csoda, hogy velem
alszik el, mellettem ébred?! Ha ettől megfosztanának, a haláltól
rettentőbb történne velem.
Nem mondok, nem mondhatok le róla, hacsak nem ő kéri..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése